Barion Pixel

Üzleti Etika: így működik az eHÁZ

2024. május 9.
Uzleti_Etika_dij2.jpg2023-ban is csak 10 vállalat vehette át a 24. éve minden évben kiosztott Üzleti Etikai Díjat, az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését. Az üzleti etikus jelzőt ugyanis örökre adják az alapítók, László Ervin világhírű, a Béke Nobel díjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac és Profit alapítója. A díj kötelez arra, hogy példamutató felelősséggel álljanak mindig helyt az üzleti életben. Idén a 10 díjazott között volt az eHÁZ tulajdonos-üzemeltető cége, az Info Sierra Kft. is. Cikkünkben az eHÁZ pályázati anyagának legerősebb elemeit közöljük.

• Mint tulajdonosok, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunkat hitel, kockázati tőke és uniós támogatás nélkül, saját, belső forrásokból finanszírozzuk a kezdetek óta. 

• A „garázsból" (a valóságban egy 31 négyzetméteres lakásból) induló cégünk alap filozófiája volt már 16 éve is a slow marketing és az organikus növekedés szükségessége, melynek érdekében hideghívások és agresszív piaci terjeszkedés nélkül, célzott sajtó- és konferencia megjelenésekkel juttattuk el termékünket a célpiac számára és biztosítottuk a fenntartható növekedésünket. 

• Az első években - büdzsé híján - az országos ismertség eléréséhez olyan - abban az időben úttörő - social sharing szolgáltatásokkal jutottunk el vidékre, mint az oszkar.com telekocsi szolgáltatás: több esetben 4-5 emberrel együtt utaztuk át az országot Nyíregyházától Szombathelyig, hogy az egyes rendezvényeken meg tudjuk mutatni az új fejlesztéseinket.

Az eHÁZ forráskódja a kezdetektől kezdve natív, saját keretrendszerben van megírva, annak érdekében, hogy a potenciális kibertámadások sikerességének esélyét minimalizáljuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a jó kódminőség miatti környezet- és energiahatékony forráskód jelenleg az ország társasházi ingatlanjainak 20%-át úgy szolgálja ki egy szerverről, hogy a szerverkihasználtság csúcsidőben nem éri el a 10%-ot sem. Hitvallásunk, hogy a jól megírt forráskód kevesebb „vasat", azaz hardvert és energia erőforrást igényel, így ahelyett, hogy a szerverparkot és kapacitás bővítjük, először minden esetben a kód optimalizálásával próbáljuk a rendszert folyamatosan jobbá tenni. 

Az eHÁZ felhő-szolgáltatási jellege miatt ügyfeleink is energiát takarítanak meg: nincs szükség saját szerverek üzemeltetésére, hiszen a szoftver funkcióinak eléréséhez mindössze egy internet-képes számítógép, vagy mobil eszköz szükséges. 

• Az eHÁZ-ban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ügyfeleink számára a papír-alapú kommunikáció helyett az elektronikus levélküldést ajánljuk: a rendszerből a havi közös költség előírástól kezdve az éves költségterv és mérlegig minden előállítható és elküldhető elektronikusan a lakástulajdonosok számára. Beszédes adat, hogy az eHÁZ indulása óta az ügyfeleink közel 20.000.000 A4-es oldalt nem nyomtattak ki, hanem azokat - legyen az akár egy havi közös költség előírás, vagy fizetési felszólítás - elektronikusan továbbították a társasházi lakástulajdonosok felé. A társasházkezelői piac ilyen szintű digitalizációjával cégünk jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy ez a környezetet kevésbé terhelő módon működjön az országban.

• Több esetben fordult elő az elmúlt 16 évben az, hogy ügyfeleink - például covid-szövődmény, oltáskárosultság, vagy banki engedély visszavonás miatt - nem tudták teljesíteni a havi fizetési kötelezettségüket, az ilyen eseteket egytől egyig egyedileg elbíráltuk és minden esetben több hónap türelmi időt adtunk a helyzet rendezése céljából. Szerencsére ügyfeleink ezzel egyetlen alkalommal sem éltek vissza.

• Egy felhő-alapú szoftverszolgáltatás iránti elkötelezettség minden esetben nagyfokú elköteleződéssel jár, amit a bizalom alapoz meg. Cégünk a kezdetektől híve annak a gyakorlatnak, hogy a szoftverszolgáltatás igénybevételénél díjmentesen kínál adatfeltöltés szolgáltatást az ügyfelek számára, ahogyan annak is, hogy egy esetleges szoftver váltásnál, vagy érdekmúlásnál valamennyi adatot feldolgozható formában letölthetnek az ügyfelek saját maguk részére a rendszerből. 

Cégünk integrált, minőségbiztosított központi ügyfélszolgálattal rendelkezik, ahol hétköznaponta 8-16 óráig várják a hívásokat kollégáink. Szoftverünket hétről hétre új funkciókkal bővítjük, ezekért ügyfeleinktől többletdíjat nem kérünk. Ahogyan azért sem, hogy a részükre, illetve munkatársaik részére rendszeresen díjmentes oktatásokat tartunk, tanácsokat adunk, vagy olyan - még céges vállalatirányítási rendszer piacon is egyedülálló - innovatív funkciókat és szolgáltatásokat integrálunk a rendszerbe, mint a bankszinkron, NAV-szinkron, automatikus könyvelés, biztosítási- és hitelajánlat kérés, vagy automatikus kintlévőség kezelés

• A napjainkban történő digitális forradalom nagyon sok olyan munkahelyet veszélyeztet, melyhez az elmúlt évtizedekben sokan akár 3-5 évig tanultak és legalább ennyi idő tapasztalatot is gyűjtöttek. Tipikus ilyen munkakör a könyvelés, melyet az eHÁZzal a társasházi piacon a legelsőként automatizáltunk a banki importok, majd számlatörténet-szinkron, illetve a NAV számla szinkron lehetőségével. Fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink számára soha nem azt kommunikáljuk, hogy az automatikus könyvelés következtében a könyvelőre nem lesz többet szükség, hanem azt, hogy az ő munkája átalakul: a manuális, monoton adatfeltöltés helyett a szellemi tőkére és az auditra kerül a hangsúly, így soha nem javasoljuk a munkatárstól való megválást.

• Magyarországon az elmúlt évtizedekben nemzeti sporttá vált, hogy közös képviselő váltáskor a lemondott, visszahívott közös képviselő nem, vagy hiányosan adja át az adatokat az új közös képviselő részére. Ezt - és számos hasonló, ügyfeleinktől elvárt magatartási normát - egy etikai kódexben szabályoztunk évekkel ezelőtt, melyet minden szerződő félnek szerződéskötéskor ki kell nyomtatnia és aláírna. Volt már arra példa, hogy az etikai szabályzat megsértéséért szerződést bontottunk ügyféllel.

Cégünkkel tíz éve indítottuk el saját rendezvényeinket, eHÁZ FÓRUM néven, ahol a szoftver használatának és funkcióinak bemutatásán túl ingyenes jogi és számviteli tanácsokkal láttuk el az érdeklődő közönséget. Az évente 3-4 alkalommal megrendezett 80-100 fős eHÁZ FÓRUM rendezvényekre jellemzően 50-50%-ban jönnek meglévő és érdeklődő ügyfelek, előbbiek esetében ügyfeleink jellemzően az új munkatársakat küldik betanulni a szoftver használatára

• Mint az eHÁZ tulajdonosai, ugyancsak 2023-ban megalapítottuk a TSZOE - Társasházi Számvizsgálók Országos Egyesületét, ahol ingyenes képzésekkel, szakkönyvvel segítjük a társasházak számvizsgáló bizottsági tagjait.

• Ahogyan talán az előbbi pontokból is kiderült, cégünk elkötelezett minden társasházakat, társasházi közösségeket szolgáló szolgáltatás és program támogatásában. 2019-ben az eHÁZ pénzügyi támogatásával jöhetett létre az UIPI (International Union of Property Owners) brüsszeli szervezet Property Day 2019 Budapest rendezvénye, melyen valamennyi uniós ország lakástulajdonosokat képviselő civil szervezete részt vett és első kézből cserélhetett információkat. 

• Cégünk legfontosabb erőforrásai a munkavállalók. Büszkék vagyunk arra, hogy a legtöbb munkatársunk több mint 5 éve dolgozik nálunk, rendkívül alacsony a fluktuáció, a tudást igyekszünk cégen belül tartani. Állásinterjúinkon a fizetési igényen túl az érdekel minket a leginkább, hogy három év múlva hogyan tudja elképzelni magát az ember a hétköznapjaiban, hol szeretne tartani és ehhez - a fizetésen és a munkán túl - hogyan tudunk mi hozzájárulni. Azon munkatársak számára, akikkel elválnak útjaink, próbálunk új, élethelyzetükhöz és szakmai fejlődésükhöz illő új munkahelyet szerezni kapcsolati körön belül, illetve felmondási idejüket addig kitolni, ameddig nem találunk, találnak maguknak új munkahelyet. 

• Azon kollégák számára, akik felsőoktatási intézményben tanulnak, rugalmas munkaidőt biztosítunk, és ennek kapcsán büszkék vagyunk arra, hogy 2020-ban már diplomamunka is született az eHÁZból: a Corvinus Egyetemen, munkatársunk tollából, külső konzulensi támogatásunkkal, „A magyarországi társasházkezelő iparág digitális transzformációjának bemutatása az eHÁZ.hu software as a service megoldás elemzésén keresztül" címmel.

Munkatársaink számára élethelyzethez (gyermek, betegség, beteg, idős rokon gondozása) alkalmazkodva kínálunk home office lehetőséget, finanszírozzuk szakmai továbbképzéseiket, díjmentes angol oktatást, korlátlan céges telefont és laptopot biztosítunk a számukra. 2022-ben a gyermekes munkavállalók gyerekei számára ingyenes programozói gyerektábort finanszírozott a cég, idéntől pedig a cég balatoni helyszínen biztosít vállalati üdülőt a kollégák számára, évi maximum 2 hét erejéig, díjmentesen. A covid járvány idején valamennyi tömegközlekedéssel közlekedő munkatársunk számára díjmentes napi sofőrszolgálatot biztosítottunk, melynek keretében reggel és délután háztól házig vitte sofőr a kollégákat. Cégünk telephelyén valamennyi munkatárs számára díjmentes a kávéfogyasztás, melyet normál, laktózmentes és növényi tejjel is fogyaszthatnak a kollégák, évente 2x csapatépítő rendezvényt szervezünk és dinamikusan emeljük (idén 20-30%-kal) a fizetéseket

• Az eHÁZ tulajdonosi és munkavállalói a társasházi közösségeken kívül is aktívak a támogatásokat illetően: a teljesség igénye nélkül kollégáink a vörösiszap katasztrófa által sújtott családok számára 2010-ben vittek személyesen élelmiszer adományokat, az ukrajnai menekültek számára pedig 2022- ben tartós élelmiszereket, laptopokat, ingyenes informatika oktatást, kerékpárokat és több hónapi lakhatást is biztosítottak a cég tulajdonosai. Legutóbbi jótékonysági tevékenységünk keretében - mint cégtulajdonosok - egykori gimnáziumunk számára biztosítottunk irodabútorokat 4 millió Ft értékben

• Tulajdonosaink az alma materükbe rendszeresen visszajárnak vendég órákat tanítani, illetve 2021-től általános iskolás korú gyermekek számára szerveznek programozói kurzusokat heti 4 alkalommal. Cégünk egyik tulajdonosa társadalmi témákban országos médiumokban rendszeresen publikál és szerepel. Cégünk megbízható adózó, bírósági, adóhatósági, vagy versenyhivatali ügye fennállása óta nem volt. Cégünk - amennyiben erre vonatkozóan kérést kapunk - rendszeresen együttműködik a hazai nyomozó hatóságokkal az esetleges közös képviselői visszaélések felderítésében.

Uzleti_Etika_dij6.jpg

Uzleti_Etika_dij5.jpg

További híreink


Megjelent a FIX 3%-os lakáshitel rendelete a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 1.
2025. szeptember 1-jétől elérhető a Fix 3% lakáshitel, amely otthonvásárlásra és építésre is igénybe vehető, legfeljebb 3%-os kamattal, állami kamattámogatással. A kormányrendelet részletes szabályokat határoz meg az igénylés módjáról, a szükséges igazolásokról, a bírálati és folyósítási folyamatról, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettségekről. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Látható, egyértelmű és kötelező – házszámok és biztonsági feliratok társasházakban 2025. július 15.
A társasházak működését nem csak a belső rendszer, hanem a külső tájékozódás is befolyásolja. Elengedhetetlen, hogy egy épület egyértelműen azonosítható legyen - akár a posta, akár a mentők, akár egy új lakó számára.

Csótányinvázió a társasházban – Mit tehetünk lakóként és közös képviselőként? 2025. július 15.
A nyári időszakban több társasházban jelenhetnek meg csótányok. A hatékony védekezéshez tudni kell, ki mire jogosult és kötelezett.

A digitalizáció értéknövelő szerepe a társasházkezelés és lakásvásárlás terén: Lehetőségek és kihívások 2025. július 14.
Egy társasházi ingatlan nemcsak otthon, hanem komoly vagyon is. A közös képviselet hatékonysága ezért közvetlenül befolyásolja az ingatlan értékét, piaci megítélését és a lakók mindennapjait. Szilber Szilvia ingatlankezelő, a Szilber Házak Ingatlankezelő Kft. társasházi szakértője előadásában azt mutatta be, hogy a professzionális társasházkezelés - különösen digitális eszközökkel megtámogatva - hogyan válhat valódi értéknövelő tényezővé.

Felújítás a kondérban - boszorkánykonyha a megújuló szigetelés és burkolatok jegyében 2025. július 11.
A társasházak felújítása során a vízszigetelés kérdése gyakran háttérbe szorul, pedig a hosszú távú fenntarthatóság és a lakók komfortérzete szempontjából alapvető jelentőségű. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában nemcsak technikai újdonságokat, hanem a kivitelezés során felmerülő gyakorlati nehézségeket és lehetséges megoldásokat is részletesen bemutatta.

Minden, amire egy társasháznak szüksége lehet - egy szőnyeggel kezdődik 2025. július 8.
Egy jól működő társasház üzemeltetése során számtalan dologra kell figyelni - nemcsak a közös költségekre, javításokra vagy takarításra, hanem az olyan apró, ám annál fontosabb részletekre is, mint az eszközök, kiegészítők és berendezések beszerzése. A thshop.hu pontosan erre a célra jött létre: egy online áruház, ahol kifejezetten társasházak igényeire szabott termékeket találunk.

Távhő okos mérés - Miért? - Hogyan? 2025. július 7.
A távhőszolgáltatás pontos mérése és igazságos költségmegosztása nemcsak technikai kihívás, hanem jogszabályi kötelezettség is. Halmos László, a Független Energetikai Adatközpont Zrt. projektvezetője előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2027. január 1-jéig minden távhővel fűtött társasházban biztosítani kell a fűtési költségek távolról leolvasható mérőeszközökkel történő elszámolhatóságát.

Ha bérbe adom, ha eladom - Tűzvédelmi biztonság az ingatlanpiacon 2025. június 30.
Az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia nyitó előadását Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, a Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke, a Rockwool Hungary Kft. szakmai kapcsolatokért felelős igazgatója tartotta. A lakás- és ingatlanpiac tűzvédelmi kihívásait tekintette át, különösen a bérbeadás és eladás során fennálló kötelezettségekre koncentrálva.

Hol vezesse a társasház a pénzét? – bankszámlák és a jogi háttér 2025. június 24.
bankkartya.jpgMiért fontos a társasházi bankszámla, és miért nem mindegy, hol vezetik? A társasházak működése alapvetően közösségi együttműködésre épül: a közös képviselő és a számvizsgáló bizottság felel a tulajdonostársak pénzének kezeléséért, amihez elengedhetetlen egy átlátható és költséghatékony bankszámla. A nem megfelelő számlacsomag azonban sok ezer forint felesleges kiadást okozhat havonta, ami hosszú távon jelentős terhet róhat a tulajdonosokra.

Pályázati lehetőség társasházaknak! (x) 2025. június 24.
Elindult a Klímabarát kert pályázat!

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások