Barion Pixel

Útikalauz a felújítások útvesztőiben: Rendhagyó felújítási helyzetek és megoldásaik Fatrafol rendszerekkel

2021. augusztus 13.
Fatrafol1.jpgRendhagyó felújítási helyzetekről és megoldásairól tartott előadást Jámbor Zsolt (Fatra Izolfa Zrt.) mérnök és szaktanácsadó a TTOE 2021 július 26-án tartott online konferenciáján. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete a pandémia alatti lehetőségekről, energiahatékony működésről és törvényességről szeretné a legsokoldalúbb tájékoztatást nyújtani. Az online konferencia, mint forma elengedhetetlen volt, hiszen az országjáró körút során sokaknak nem adatott meg a lehetőség a személyes részvételre.

Mire legyünk figyelemmel?
Magyarországon a jelenlegi épületeink állapota, illetve a tetőszerkezeteik állapota elég kritikus. Ha ezeket nem megfelelően kezelik a közös képviselők, bármennyire remek technológiai megoldást, vagy épp korszerű anyagokat választanak, az előrevetített 20-30 éves élettartamot könnyedén lecsökkenthetik 1-2 évre, ami borzasztó költségeket vonhat maga után.

 
Jámbor Zsolt egy ceglédi felújítási munkálatukat hozta fel első példának, ahol a bejárás során kiderült, hogy a tetőt 3-4 éven belül feltétlenül fel kell majd újítani. Ezután a közös képviselet felvette a kapcsolatot a Fatra Izolfa által delegált szakkivitelezőkkel. A felmérés után kaptak ajánlatot és amikor eljött az idő, neki tudtak állni a felújításnak.

 
„A megoldás itt egy védő-elválasztó filc, a Fatrafol 810/V csapadékvízvízszigetelés volt. Ez az anyag többfajta energetikai felújításhoz is remek választás lehet, hiszen most már koránt sem elegendő a téli lehűlést megelőző hőszigeteléssel foglalkozni, a nyári túlmelegedés is komoly problémákat tud okozni." - mondta el Jámbor Zsolt


Ezek az anyagok alapvetően nagyon jó fény/hőreflexiós képességgel rendelkeznek, olyan szinten, hogy akár 4-5 fokot is hűlhet az alatta lévő lakás. Ez a megoldás egyébként a sorházak tekintetében még érdekesebb tud lenni, mint egy panelház esetében. Az ilyen nagyobb épületeknél ügyelni kell a tetőn lévő antennákra és egyéb kiegészítőkre, ennek ellenére a ceglédi példában is látszik, hogy könnyedén be tudták építeni a szakemberek a szigetelőréteget.

 
Fontos kiemelni, ha nem megfelelő a lejtése a tetőnek, akkor sem fog károsodni maga az anyag, hiszen nagyon strapabíróak és gyökérállóak. Ettől függetlenül esztétikailag nem túl szép látvány, ha áll a szigetelésen a víz, így előtte a kérdéses felületeken érdemes lejtéskorrekciót végezni.

 
Drasztikusabb aljzatok
A következő példa Budapest XXIII. kerületébe kalauzól minket.
„A fújt Poli-uretán(PU) bázisú szigetelő rendszerek nem rosszak, viszont csak olyan felülten érdemes alkalmazni, ahol a forma szükségessé teszi és képesek gondoskodni a megfelelő karbantartásáról." - mondta Zsolt


Ha ezt a fajta utógondozást elhanyagolják, akkor viszont nem csak esztétikai, de szerkezeti károk is létrejöhetnek a tetőn, mint ahogy az előadás példájában is láthattuk az említett társasház tetejét. Az ilyen borzasztó állapotban lévő tetőfelületet is lehet kezelni, felújítani. Ilyenkor egy statikust kell bevonni, hogy mit bír el egyáltalán a födém, hogyan lehet ennek nekiállni stb. Természetesen a megfelelő lejtés kialakításával és szigetelésével a Fatrafol rendszernek köszönhetően rendbe lehetett rakni, fel lehetett újítani a tetőszigetelést. Mivel itt nedves technológiát alkalmaztak lejtéskorrekcióra, ezért elengedhetetlen a páraszellőzők elhelyezése. Ezeket néhány év után el lehet bontani, be lehet foltozni. Száraz technológiák esetén ettől jobbára el lehet tekinteni, a kiszellőzés a PVC-rendszeren keresztül biztosított.

 
Teraszok és erkélyek
A következő példa egy budapesti lakás terasza, ahol kenhető szigetelés soha nem is készült, csak egy hevenyészett párazáró réteg. A hidegburkolat be van futtatva a nyílászáró alá, nem volt vízküszöb. A lábazati szigetelés éppen csak a vízszintes zónát éri el, a hőszigetelő táblákra közvetlenül rá lett betonozva, így tocsognak a vízben és a külső vízelvezetés sincs igazából megoldva. Az első lépés ilyenkor a bontás, majd az ereszvonal rekonstrukciója. Ezután a hőszigetelő táblákat újrahasznosítva már el tudott készülni a terasz felújításának alapja. Amire kiemelt figyelmet kell fordítani, az a lábazati ázás elkerülése, hiszen valószínűleg nem fog rajta állni a hó (ahogy az elmúlt teleket láthattuk), viszont az odacsapódó víz, vagy épp erős esőzés által okozott víztorlódás ilyen beázásokat okozhat, amely károsíthatja a lakásban lévő laminált lapot, szalagparkettát stb. A lábazatok esetében minimum 30 cm-ig fel kell vezetni a vízszigetelést, nyílászárók esetében pedig minimum 5 cm-es vízküszöböt kell hagyni!

 
Hatalmas költséggel jár egy ilyen terasz felújítása, különösképp, ha az ember hidegburkolatokban gondolkodik.
„Kezelhetetlen és műszakilag, illetve szakmailag is nagyon nehéz feladat" - vélekedett Jámbor Zsolt


Minden egyes csomópontot a megfelelő eszközzel kell kialakítani. A legjobb megoldások egyébként Zsolt szerint a nyitottfugás rendszerek, hiszen ott még az 5 cm-es vízküszöb is egyszerűen megoldható. A víz azonnal a résekben távozik a vízszigetelő rétegig, ahol már könnyedén el lehet vezetni a csapadékot. A megrendelők számára ez egy vitatott megoldás, hiszen számukra a fuga hiánya egy félkész állapotot tükröz, annak ellenére, hogy kifejezetten hasznos a technológia. Léteznek természetesen alternatívák, ennek viszont az a feltétele, hogy biztosítani kell a megfelelő műszaki hátteret.

 
Fatrafol2.jpgRendhagyó PVC megoldások
Magastetős konstrukció esetén nagyon hasznos tud lenni a PVC-s megoldás. A látszat ellenére a teljes tetőfedés PVC-ből készült. Az kivitelezést összetettebb tetőformáknál ajánlott használni, ahol rengeteg áttörés van, vagy akkor, ha a statikus úgy ítéli meg, hogy könnyíteni kéne a terhelésen. Ennek a rendszernek az önsúlya 2 kg/m2. Egy ilyen fedés a fémlemezfedés árkategóriájába is bele tud férni, így érdemes lehet elgondolkodni rajta, ha ilyen jellegűek a szerkezeti adottságok.


A kialakítás egyszerű: A teljes deszkázatra, vagy OSB aljzatra védőelválasztó filc kerül, arra kerül a csapadékvíz szigetelés. Vácott a vízitúra megállóhely tetőszigetelése pontosan ilyen technológiával készült, amely az ÉMSZ nívódíj elnöki különdíjában részesült.

 
Tetők munkavédelme
Magyarországon nincs olyan jogszabály, amely egzakt módon kimondaná, hogy a közös képviseletnek foglalkoznia kellene a tetők munkavédelmével. A tavalyi évben megjelent az ÉMSZ új tetőbiztonsági irányelve, ami viszont egy nagyon jó fogódzkodó nem csak a szakemberek, a jogászok számára is, hiszen megteremt egy munkavédelmi alapot.

 
„Ez egyébként kimondja, hogy kollektíven felelősek vagyunk azért, ami a tetőnkön zajlik" - magyarázta Jámbor Zsolt.


Ez egyre inkább aktuális téma, hiszen ahogy bővül a tetőszerkezetre helyezett napkollektorok száma, úgy a tetőre való kijárás is, hiszen ezek viszonylag sűrű karbantartás igénylő eszközök. A közös képviselőknek természetesen nem feladatuk megoldani ezt, viszont a veszélyre felhívni a figyelmet kötelességük. Egyébként léteznek akár házi megoldások is, például egy megfelelő korláttal körbe lehet keríteni azt a közlekedő sávot, ahol mondjuk egy gondnok el tud jutni a gépházba biztonságosan. Erre természetesen a Fatrafol portfoliójában léteznek előre gyártott megoldások, közlekedőfolyosók korláttal.


Beltéri párásodás vs. beázás
Mi is az a harmatpont? Adott lég hőmérséklet és páratartalom esetén, ha egy felület hőmérséklete kellőképpen lecsökken, a levegőben lévő pára azon kicsapódik. Ez az alsó küszöb a páratartalom és a levegő hőmérsékletének növelésével együtt növekszik. A modell, amit láthatunk megmutatja, hogy bent 20 °C van, kívül pedig -2°C.


„A geometriai hőhíd miatt a sarok le tud hűlni akár 14 °C-ig is, míg a fal többi része nem. Amennyiben a páratartalom elér egy szintet (70-80%) a nedvesség itt kicsapódik. Ezt sokan beázással is összekeverhetik. Ha hőszigeteljük a falunkat, a hőhíd megszűnik, de ez még nem mentesít minket a megfelelő légállapot kialakítástól, hacsak nem szeretnénk, hogy a falak egészén megjelenjen a nedvesség..." - mondta Jámbor Zsolt


Ez komoly vitákat szülhet, hiszen szinte megkülönböztethetetlen, hogy ez most egy oldalfali ázás, vagy épp belső kondenzáció. Ehhez a Fatrafol természetesen segítséget nyújt, felméri az adott területet és szakvélemény után ki tud ez derülni.


További információk:
• www.fatrafol.hu
• Facebook: @fatraizolfaHU
• Instagram: fatra_izolfa_hungary
• YouTube: Fatra Izolfa Hungary

További híreink


Megjelent a Közlönyben a januári rezsistop - kinek jár a 30%-os kedvezmény, és mikor jelenik meg a számlában? 2026. február 3.
A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.

Ez a program és vadonatúj szakkönyv várja Önt február-márciusban a THT roadshow-ján! 2026. február 3.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026".

Közös képviselőt keres egy társasház Szegeden 2026. február 3.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

http://www.mitoe.hu
Megnyílt a támogatás az otthoni energiatárolókra 2026. február 3.
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.

Sokasodó társasházi feladatok: itt a megoldás! Interjú Gáts Bencével, a KK Megoldások Kft. ügyvezetőjével 2026. február 2.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.

Változtatási tilalmat rendelt el Újbuda 2026. január 30.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Távhő okos mérés – Miért? – Hogyan? 2026. január 30.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.

30 százalékos rezsikedvezményt ad a kormány a januári fogyasztásra 2026. január 29.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új forgatókönyv kell – átalakítják a társasházi felújítások rendszerét a régióban 2026. január 28.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.

Otthontámogatás: bővül a jogosulti kör, hosszabb határidők, végrehajtási védelem 2026. január 27.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

Marad a szaldó kivezetése – az Alkotmánybíróság lezárta a napelemes vitát 2026. január 23.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.

„Nem nézhetjük tétlenül” – az I. kerület egyeztetést sürget a rövidtávú lakáskiadás ügyében 2026. január 22.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.

A társasházi érdekképviselet új korszaka – a MITOE tevékenysége 2026. január 22.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.

„Szemétledobóval vettük a lakást” – mégis bezárhatja a társasház? 2026. január 21.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

MITOE–THT együttműködés: 2026-ban minden THT-előfizető számára megnyílik a THT társasházi és ingatlanpiaci szakmai mesterséges intelligencia használata 2026. január 20.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.

Nem elég a támogatás – miért kell a magántőke a társasházak energetikai felújításához? 2026. január 19.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.

Ha bérbe adom, ha eladom – Tűzvédelmi biztonság az ingatlan piacon 2026. január 16.
Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program 2026. január 15.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások