Barion Pixel

Társasházi pályázatot írt ki a Kőbányai Önkormányzat

2022. március 31.
Kobanya_logo.pngBudapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a lakóközösségek lakóépületek fejlesztését célzó beruházásainak támogatásáról szóló 14/2018. (V. 25.) önkormányzati rendelet alapján a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek részére.

1. A támogatás célja
Az Önkormányzat pályázatot ír ki, amelynek célja a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek (a továbbiakban: lakóközösségek) fejlesztési beruházásaihoz szükséges forrás rendelkezésre bocsátása a lakóépületek műszaki fejlesztésének, felújításának, állagmegóvásának, illetve városképi megjelenése javításának érdekében.


2. Rendelkezésre álló keretösszeg
A rendelkezésre álló keretösszeg 200 millió forint, amelynek fedezete a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (II. 18) önkormányzati rendelete 9. melléklet 16. során biztosított.


3. A pályázók köre
A pályázaton az a legalább háromlakásos lakóközösség vehet részt, amely nem rendelkezik közüzemidíj-tartozással, nincs az Önkormányzat felé köztartozása, valamint nem áll perben az Önkormányzattal. A pályázatot kizárólag a lakóközösség hivatalos képviselője nyújthatja be.


4. Az elnyerhető támogatás formája és mértéke
Az Önkormányzat a pályázati felhívásban felsorolt műszaki tartalmak megvalósítására nyújt vissza nem térítendő önkormányzati támogatást, amelyet előfinanszírozás formájában biztosít. A pályázatban igényelt támogatás összegéről a pályázó a jelen pályázati felhívás melléklete szerinti nyilatkozatot teszi. A benyújtott pályázat alapján a lakóközösség által tervezett beruházásra elnyerhető támogatás mértéke az elszámolható beruházási költség legfeljebb 50%-a lehet, de nem haladhatja meg a lakásonkénti 500 000 Ft-ot. A támogatást a nyertes pályázó a kivitelezésre kötött vállalkozási szerződés bemutatását követően előleg formájában kapja meg, amely összeggel a beruházást követően számlák, bizonylatok benyújtásával el kell számolnia. A támogatás felhasználására rendelkezésre álló idő a támogatási szerződés megkötésétől számított 12 hónap. Az elszámolás részletes szabályait a támogatási szerződés határozza meg.

5. Jogosultsági feltételek
Egy megvalósítási helyszínre vonatkozóan csak egy tevékenységre irányuló pályázat részesíthető támogatásban. Ez alól kivételt képeznek a több különálló épületből álló lakóközösségek, ahol épületenként eltérő tevékenység is támogatható. A pályázó vállalja az önkormányzati támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, bizonylat, illetve kimutatás ellenőrzésének biztosítását, és biztosítja a betekintést minden olyan okiratba, amely a megállapodás teljesítését érintheti.


Érvénytelen a pályázat, ha
a) a pályázati felhívás szerinti kötelező formai és tartalmi követelményeket nem teljesíti, 

b) a pályázó határidőn túl nyújtották be, 

c) az esetleges hiánypótlási felhívásnak a pályázó határidőre nem tesz eleget, vagy azt nem megfelelően teljesíti, 

d) a támogatás igényelt összegét nem határozta meg, 

e) nem a támogatásra jogosult vagy annak hivatalos képviselője nyújtotta be, vagy 

f) a lakóközösségnek közüzemidíj-tartozása, az Önkormányzat felé köztartozása van, vagy perben áll az Önkormányzattal.


6. A támogatható tevékenységek köre


A) Támogatható tevékenységek
1. tartószerkezet megerősítése, felújítása (alapozás, falak, pillérek, födémek, ácsszerkezetek, acélszerkezetek); 

2. homlokzatfelújítás, -festés (nem energetikai korszerűsítés); 3. baleset- vagy életveszélyes lépcső, korlát felújítása, cseréje; 4. az épület akadálymenetes megközelítésének kialakítása, rámpa felújítása, építése; 

5. talajnedvesség és talajvíz elleni szigetelés; 

6. víztelenítő rendszer kialakítása (zsomp, szivattyú, gépészeti szerelés, kizárólag talajnedvesség elleni szigetelési tevékenységgel együtt támogatható); 

7. vízvezeték-rendszer rekonstrukciója; 

8. csatornahálózat felújítása, cseréje;
9. csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása; 

10. villamos hálózat felújítása, vezetékek cseréje; 

11. villámhárító rendszerek felújítása, cseréje;
12. gázvezeték-hálózat felújítása, cseréje; 

13. tetőhéjalás felújítása; 

14. lapostető javítása, felújítása (nem energetikai korszerűsítés); 

15. kémény szerkezeti felújítása; 

16. lift felújítása, cseréje, korszerűsítése; 

17. támfalépítés; 

18. kerítés javítása, újjáépítése; 

19. bejárati kapu (ajtó) felújítása, cseréje; 

20. tetőventillátor felújítása, cseréje.


B) Egyéb, önállóan nem támogatható tevékenységek
1. Projekt-előkészítési tevékenységek (előzetes tanulmányok, tervdokumentáció elkészítése); 

2. Egyéb tevékenységek: olyan kapcsolódó munka, amelynek elvégzése elengedhetetlen a kivitelezés során, vagy a biztonságos működést, tűzvédelmet vagy az életveszély elhárítását szolgálja, valamint azon tevékenység, amelynek költségei önerőként elszámolhatóak. 

C) Nem elszámolható költségek
1. energiahatékonyság és megújulóenergia-felhasználás növelését célzó tevékenység költségei; 

2. bérbeadással hasznosított társasházi tulajdonban lévő terület felújításának költségei; 

3. visszaigényelhető ÁFA; 

4. kamattartozás-kiegyenlítés; 

5. a hitelkamat; 

6. a hiteltúllépés költsége, egyéb pénzforgalmi költség; 

7. devizaátváltási jutalék; 

8. pénzügyi, finanszírozási tranzakción realizált árfolyamveszteség; 

9. bírság, a kedvezményezett által fizetett kötbér és perköltség. 

Nem számolhatóak el azok a költségek, amelyek a támogatási cél megvalósításával nincsenek közvetlen kapcsolatban.

Támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez is igényelhető. Megkezdett projekt abban az esetben részesülhet támogatásban, ha megfelel a pályázati felhívásban leírtaknak, és a támogatási kérelem benyújtásakor nem minősül fizikailag befejezettnek.

Nem nyújtható támogatás arra a felújítási tevékenységre, amelyre a védett építészeti értékek megőrzésének támogatására meghirdetett 2022. évi pályázat keretében is igényeltek támogatást.

7. A pályázat benyújtása és elbírálása
A pályázattal összefüggő döntés-előkészítési feladatokat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el. 

A pályázatot magyar nyelven egy eredeti, hivatalos képviselő által cégszerűen aláírt és egy, az eredetivel mindenben megegyező másolati példányban zárt borítékban legkésőbb 2022. június 27-én 16.00 óráig kell benyújtani személyesen a Kőbányai Polgármesteri Hivatal Jegyzői Főosztályán (cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29. I. emelet 131.), vagy postai úton az 1475 Budapest, Pf. 35 címre. A postai úton küldött pályázatoknak a határidőig be kell érkezniük. A borítékra rá kell vezetni a „Lakóközösségek lakóépületek fejlesztését célzó beruházásainak támogatása" szöveget.


A határidőn túl érkezett pályázat érvénytelen.
A pályázati anyagot a következő sorrendben összefűzve, laponként sorszámozva kell összeállítani: 

1. pályázati adatlap (a felhívás mellékletét képezi); 

2. a képviseleti jogosultság igazolása; 

3. a pályázati feltételek elfogadásáról és a pályázat benyújtásáról szóló közgyűlési határozatról szóló jegyzőkönyv kivonata; 

4. költségvetés részletes műszaki leírással (árajánlattal alátámasztva); 

5. a költségvetés alapján, a beruházás megvalósításához szükséges, legalább 50%-os önrész rendelkezésre állásának igazolása (bankszámlakivonat, hitelszerződés, lakástakarék-pénztári megtakarítás); 

6. nyilatkozat a megvalósuló projekt költségvetéséről és arról, hogy az Önkormányzat által nyújtott támogatási összeget a pályázó a pályázati célra használja fel (a felhívás mellékletét képezi); 

7. nyilatkozat arról, hogy a pályázónak nincs közüzemi tartozása, az Önkormányzat felé köztartozása, valamint nem áll perben az Önkormányzattal (a felhívás mellékletét képezi); 

8. nyilatkozat az Önkormányzat által kiírt pályázat feltételeinek elfogadásáról (a felhívás mellékletét képezi); 

9. Az épület külső megjelenését érintő beruházások esetében (például homlokzat, kerítés, bejárati kapu, tető felújítása, cseréje, festése), a településképi megfelelőségére vonatkozó, a településkép védelméről szóló 15/2019. (VI. 27.) önkormányzati rendelet 60. §-a szerinti településkép-védelmi szakmai konzultáció lefolytatását igazoló emlékeztető másolata. A településkép-védelmi szakmai konzultáció lefolytatásáról szóló részletes tájékoztatás a kobanya.hu honlapon az Ügyintézés - Ügymenetek - Településkép-védelmi szakmai konzultáció oldalon található.

A pályázat benyújtása díjmentes.


A pályázattal kapcsolatban további információ az alábbiak szerint kérhető: 

a) műszaki kérdésekben: a 06 1 4338 257-es telefonszámon vagy a JeneiTibor@kobanya.hu email címen, 

b) a településkép-védelmi szakmai konzultációval kapcsolatos kérdésekben: a Főépítészi Osztályon a 06 1 4338 368-as telefonszámon, vagy a HegedusViktoria@kobanya.hu e-mail címen, 

c) a pályázati dokumentációval kapcsolatos kérdésekben a 06 1 4338 143-as telefonszámon vagy a GallGizella@kobanya.hu e-mail címen. 

A beérkezett pályázatokat a Hivatal megvizsgálja. A formailag és tartalmilag megfelelő pályázatokat a Hivatal beérkezési sorrendben nyilvántartásba veszi. A benyújtási határidőig a pályázónak önkorrekcióra van lehetősége, a pályázatát módosíthatja, illetve kiegészítheti. A Hivatal szükség esetén egy alkalommal elektronikus úton hiánypótlási felhívást küld ki. Az adatlap nem hiánypótolható. A hiánypótlás keretében az eredeti cél nem változtatható és az igényelt támogatási összeg nem növekedhet.

A hiánypótlási felhívásban megjelölt határidő meghosszabbítására nincs lehetőség, elmulasztása a pályázat érvénytelenségét eredményezi.


Kizárásra kerül az a pályázó, aki a pályázat szakmai, illetve pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.


A nyilvántartásba vett pályázatok alapján a támogatásról a Képviselő-testület várhatóan a 2022. augusztusi ülésén dönt. A támogatás odaítéléséről, illetve a támogatás mértékéről a Képviselőtestület a pályázat szerinti beruházás egyedi értékelése alapján dönt, amely során kiemelten veszi figyelembe a beruházás településképi jelentőségét, a baleset-, illetve életveszélyes helyzet elhárítását, valamint a lakóközösség működőképességét alapvetően érintő beruházást. A forráshiány miatt nem támogatott pályázatok tartaléklistára kerülnek, forrás felszabadulása esetén a Képviselő-testület dönt annak odaítéléséről.


A pályázat elbírálásával szemben jogorvoslatnak nincs helye. 

A Képviselő-testület a döntéséről a nyertes pályázót írásban értesíti, továbbá a döntését az Önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozza. 

8. Támogatói nyilatkozat és támogatási szerződés
Az Önkormányzat a nyertes pályázóval támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele az államháztartásról szóló törvény, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti, az átláthatóságról és az összeférhetetlenségről szóló nyilatkozatok megtétele.


A szerződés megkötését követően a nyertes pályázónak 12 hónap áll rendelkezésére a pályázat tartalmának megvalósítására.

Ha a pályázó a vállalt projektet nem tudja a pályázati felhívásnak, valamint a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően megvalósítani és elszámolni, úgy az Önkormányzat által megítélt támogatás - a támogatási szerződés rendelkezései szerint - egy összegben visszafizetendő.

Az alábbi dokumentumok letölthetők ITT

Adatlap
Nyilatkozat
Településképi szakmai konzultáció kérelem

További híreink


Otthontámogatás: bővül a jogosulti kör, hosszabb határidők, végrehajtási védelem 2026. január 27.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program 2026. január 15.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

Lakossági energiatároló program indítását tervezik 100 milliárd forintos kerettel 2025. december 11.
A kormány új, 100 milliárd forintos keretösszegű lakossági energiatároló programot indít - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. A támogatás célja, hogy a napelemmel rendelkező háztartások tartósan önellátóvá váljanak, és stabilabban biztosítsák saját villamosenergia-ellátásukat.

http://www.mitoe.hu
Pályázat indul Erzsébetvárosban akadálymentesítésre: 400 000 Ft támogatás lakásonként 2025. december 9.
A VII. kerületi Erzsébetváros Önkormányzata új pályázattal segíti a kerületi fogyatékossággal élő lakókat abban, hogy saját lakásukat akadálymentessé tegyék. A támogatást vissza nem térítendő formában, előfinanszírozásban folyósítják.

Otthontámogatás 2026-tól: évi 1 millió forint lakáshitelre – ezekre a határidőkre kell figyelni 2025. november 26.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet az Otthontámogatásról. A rendszer 2026-tól évi legfeljebb nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatást adhat lakáshitel-törlesztésre vagy önerőre azoknak, akik meghatározott közfeladatot ellátó szervezeteknél dolgoznak. A támogatás alanyi jogon jár, de csak akkor, ha a munkáltató időben regisztrál, a dolgozó pedig a megfelelő határidőkig bejelenti igényét.

Rekordérdeklődés a TKM/2025 pályázat iránt – mit érdemes tudni a folytatásról? 2025. november 24.
A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók beépítése 2024 óta jogszabályi kötelezettség a távfűtött és központi fűtéses épületek számára, amennyiben az műszakilag megvalósítható és költséghatékony. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Tófalvi György, a Techem Kft. ügyvezető igazgatója részletesen ismertette a TKM/2025 pályázat tapasztalatait, a lebonyolítás nehézségeit és a folytatás várható irányait.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kamattámogatás, pályázatok, megtakarítás: pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2025. november 14.
A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Petor Anita, az OTP Bank társasházi szakértője mutatta be, hogyan segíti a bank a lakóközösségeket a mindennapi számlavezetéstől a felújítások finanszírozásáig. Az előadás közérthetően ismertette a legfrissebb akciókat, megtakarítási formákat és hitellehetőségeket, amelyekkel a társasházak biztonságosan és kiszámíthatóan gazdálkodhatnak.

„Égig érő fű”: újra pályázhatnak a társasházak belső udvaruk zöldítésére 2025. november 10.
A Fővárosi Önkormányzat 2025-ben ismét meghirdette az Égig érő fű programot, amelynek célja, hogy a budapesti társasházak belső udvarai zöld, közösségi terekké váljanak. Az idén megduplázott, 80 millió forintos keretösszegből a főváros a legsűrűbben beépített városi területek zöldfelületi arányát szeretné növelni - a társasházak aktív részvételével és önrészvállalásával.

Február 2-án startol az Otthoni Energiatároló Program – új közlemény jelent meg a NEÜ oldalán 2026. január 27.
Hamarosan, február 2-án 10:00 órakor nyílik meg a lehetőség az akár 2,5 millió forintos energiatároló-támogatás igénylésére. A Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) a napokban fontos pontosításokat tett közzé a kizáró okokról és a vállalkozási tevékenységről, amelyek sok pályázót érinthetnek. Szakértők szerint hatalmas érdeklődésre, és a keret gyors kimerülésére lehet számítani.

Megemelt támogatási összeggel és rugalmasabb feltételekkel folytatódik az Otthonfelújítási Program 2025. október 15.
Módosult a lakossági energiahatékonysági beruházásokat támogató felhívás a KEHOP Plusz konstrukció. Több pénz, hosszabb futamidő, bővített támogatható tevékenységek, egyszerűbb ügyintézés.

Zöld Udvar 2025 – pályázat társasházaknak zöldítésre Ferencvárosban 2025. szeptember 26.
Ferencváros Önkormányzata idén is meghirdeti a „Zöld Udvar" pályázatot, mely társasházak és lakásszövetkezetek belső udvarainak, zöldfelületeinek kialakítását, fejlesztését célozza.

Szeptembertől drágább lesz a közjegyző, kivéve a támogatott hiteleseknek 2025. augusztus 29.
Új szabályok lépnek életbe a közjegyzői díjszabásban, amelyek közvetlenül érintik mindazokat, akik kedvezményes, államilag támogatott lakáshiteleket vesznek igénybe. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete a megemelkedett működési költségek miatt általánosan növeli a közjegyzői díjakat, ugyanakkor jelentős kedvezményt biztosít azok számára, akik otthonteremtési vagy felújítási programok keretében kölcsönt vesznek fel.

Legfrissebb rendelet a FIX 3%-os lakáshitelhez – összehangolják az otthonteremtési programokat 2025. augusztus 25.
A Kormány legfrissebb rendelete (282/2025. VIII. 25.) több otthonteremtési támogatási formát igazít össze, kiemelten az idén bevezetett Otthon Start program FIX 3%-os lakáshitelét. A cél az, hogy a családok a Babaváró, a CSOK Plusz és a kistelepülési otthonteremtési támogatások mellett egyszerűbben és átláthatóbban férjenek hozzá a kedvezményes hitelhez. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek hatályba, egyes részek október 1-jétől érvényesek.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Pályázati lehetőség társasházaknak! (x) 2025. június 24.
Elindult a Klímabarát kert pályázat!

Megjelent a Távhőpályázat: Akár 200 ezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül 2025. június 16.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget. A 100 százalékos támogatásnak köszönhetően összesen akár 200 ezer háztartás fizetheti majd a jövőben a tényleges fogyasztása alapján a fűtést, ezzel jelentős megtakarításokat érve el.

Új bérlakás-pályázat indult Erzsébetvárosban – 10 évre bérelhetők felújítandó önkormányzati lakások 2025. május 15.
Budapest VII. kerületének önkormányzata új bérlakás-pályázatot hirdetett meg, amelynek keretében összesen 13 felújítandó lakás válik elérhetővé piaci alapú bérleti konstrukcióban.

Társadalmi egyeztetés a távhős társasházak fűtéskorszerűsítési pályázatáról 2025. április 29.
Megjelent a „Távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelése távhővel ellátott lakóépületeknél" című pályázati felhívás tervezete. A társadalmi egyeztetés során Önöknek lehetőségük nyílik arra, hogy megjegyzéseikkel a társasházak számára megfelelőbbé tegyék a pályázat feltételeit. A THT május 9-ig várja a szakmai javaslatokat.

Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2025. április 3.
Petor AnitaPetor Anita, az OTP Bank társasházi szakértője előadásában a társasházak és lakásszövetkezetek pénzügyi lehetőségeit ismertette a résztvevőkkel. Az előadás fókuszában az OTP által kínált pályázati lehetőségek, kedvezményes hitelmegoldások, valamint a számlavezetési akciók álltak.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások