Barion Pixel

Társasházi közgyűlések a koronavírus miatti vészhelyzetben

2020. március 23.
A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) és a THT kéréssel fordult a Miniszterelnökséghez, hogy a koronavírus miatt bevezetett Vészhelyzetre tekintettel a jogalkotók, a május 31-i időpontot módosítva tegyék lehetővé a beszámoló közgyűlések későbbi időpontban történő megtartását, illetve mérlegeljék a törvényben előírtaktól eltérő lehetőségek alkalmazását. A kapott válaszból kiderült, hogy a kérdésben folyik az egyeztetés, s hamarosan kormányrendelet születik. Amint megjelenik a Magyar Közlönyben, annak tartalmáról tájékoztatjuk olvasóinkat.
A témával kapcsolatban a TTOE is megfogalmazta álláspontját:

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény nem tartalmaz rendelkezéseket vészhelyzet vagy szükséghelyzet esetére, így az egyéb jogszabályok vizsgálatát is el kell végezni. 


A Tht. 35. § (1) bekezdése szerint a közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Az éves elszámolásról a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a Szervezeti Működési Szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 31.-ig meg kell tartani. Ezen időpontig várhatóan megjelenik a kormányrendelet, mely eligazítást ad majd a teendőkkel kapcsolatban.


Többen feltették a kérdést, hogy át lehet-e térni az írásbeli szavazásra?
A Tht. 28.§ (1) bekezdés e) pontja alapján az éves költségvetés és elszámolás elfogadása közgyűlési hatáskörbe tartozik, így a törvény nem ad felhatalmazást ezen napirendi pontok esetében az írásbeli szavazásra.
Figyelemmel azonban a jelenlegi veszélyhelyzetre mód van arra, hogy a Tht. 40. §-ban foglalt rendelkezéssel éljenek, vagyis - amennyiben a társasház Szervezeti és Működési Szabályzattal rendelkezik - írásbeli szavazás útján fogadják el és hozzanak döntéseket olyan folyamatban lévő ügyeikben, amelyek nem tűrhetnek halasztást. (Pl. kazáncsere, gázhálózat felújítás a nyári időszakban stb.) 


Ebben az esetben célszerű az írásbeli szavazólap első határozati javaslatában előírni, hogy a tulajdonosok elfogadják a rendkívüli állapotra figyelemmel az írásban történő szavazást a beszámoló és tervező közgyűlés témájában. Ahol adottak az elektronikus szavazás lebonyolítására a szükséges eszközök és programok, ott ugyancsak javasolt határozatban megerősíteni a törvénytől eltérő szavazási rendszer alkalmazását. 


Az írásbeli szavazásnál az SZMSZ-ben rögzített szabályokat be kell tartani, így a Számvizsgáló Bizottság írásbeli véleményét csatolni kell a meghívóhoz és nagyon részletes tájékoztató anyagot kell készíteni, amit a tulajdonosoknak ugyancsak ki kell küldeni. A tájékoztatóban minden változást - csökkenést és növekedést - indokolni kell, valamint felújításhoz, karbantartáshoz kapcsolódón az árajánlatokat is meg kell küldeni. 


Ajánlott a meghívót postai úton, ajánlottan feladni és a válaszadásra legalább 15 napot biztosítani. Fontos meghatározni, hogy hová tudják a szavazólapokat leadni és elfogadják-e az e-mailben történő válaszadást.
Azoknál a házaknál, ahol nincs szükség azonnali döntéshozatalra, ott érdemes várni a közgyűlések összehívásával, mert feltehető, hogy a törvényben meghatározott május 31-i időpontot meg fogják hosszabbítani és adnak elegendő időt a pótlásra. (Ezt egyébként az eddig megjelent jogszabályi rendelkezésekre alapozzuk és amennyiben érdemi rendelkezés jelenik meg erről a témáról, úgy azonnal tájékoztatást fogunk kiadni!)


Az Operatív Törzs felhívásának eleget téve, lehetőség szerint mindenki maradjon otthon, a közgyűlések elhalasztása mellett azonban az előkészítő tevékenységet el lehet végezni, az SZB-vel interneten keresztül lehet egyeztetéseket folytatni, a beszámoló gazdasági részét a könyvelővel véglegesíteni lehet és ha a veszélyhelyzetet megszüntetik, akkor ütemesen és gyorsan le lehet majd bonyolítani az elmaradt közgyűléseket.  

dr. Bék Ágnes 

elnök

Társasházak és Társasházkezelők 

Országos Egyesülete

További híreink


Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Pontosítások az ingatlan-nyilvántartásban – A társasházi tulajdonosokat és a hitelezőket is érinti a legújabb kormányrendelet-módosítás 2025. május 20.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtását szabályozó 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet módosítása a jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagál. A változások célja, hogy pontosabb eligazodást nyújtsanak a közös tulajdon használatának bejegyzésétől kezdve a társasházi alapító okirat módosításán át egészen a végrehajtási jogok bejegyzéséig. A módosítás egyúttal összhangot teremt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályaival is.

Lehet SZMSZ-ben szabályozni a társasházban nyíló üzleteket? - szakértőnk válaszol 2025. május 19.
Az SZMSZ-ben általános szabályokon túl van arra lehetőség, hogy a házban lévő üzletek esetében (melyek nem a társasház tulajdonában vannak) meghatározásra kerüljön, hogy pl. alkoholt is forgalmazó üzlet nem nyitható? A lakások esetében lehetséges olyan szabályt hozni, hogy airbnb-hez a közgyűlés hozzájárulása szükséges?

Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot 2025. május 14.
Már a Parlament előtt van az a jogszabálytervezet, amely új alapokra helyezheti a településkép és a közösségi érdekek védelmét. Az indítvány lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok korlátozhassák bizonyos lakóingatlanok megszerzését, illetve felléphessenek a helyi karaktert veszélyeztető beruházásokkal szemben.

Lakásszövetkezet működéséhez szükséges szabályzatok 2025. május 12.
A lakásszövetkezetben az Alapszabályon kívül csak Házirend, Tűzvédelmi Szabályzat és Kameraszabályzat van. Szükséges a működéshez ezeken kívül más szabályzatok megalkotása is? Olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Hivatalosan is meghosszabbításra került a közös képviselők regisztrációjának határideje 2025. május 12.
A május 12-i Magyar Közlönyben megjelent a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása.

Mit tartalmazzon a regisztrációs eljáráshoz szükséges jegyzőkönyv? 2025. május 9.
Mit kell pontosan tartalmaznia annak a közgyűlési határozatnak, amellyel a közös képviselő jogosult lesz regisztrálni a Földhivatalnál? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Földhivatali regisztráció – hol tartunk most? 2025. május 6.
Lejárt a korábban kiírt május 1-i határidő. A regisztrációs kötelezettség aktuális helyzetéről a THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly adott tájékoztatást.

Be kell számolnia a leköszönő közös képviselőnek? 2025. április 29.
A társasház közgyűlése 2025. január 01. hatállyal választott új közös képviselőt. A beszámoló közgyűlést, az előírt határidő tartásával, már az új közös képviselő hívja össze. A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Csak a határidő után regisztrálhatok - szakértő válaszol 2025. április 25.
Dr. Havas-Sághy GáborA Társasházam nem erősítette meg az előző közös képviselőt tisztségében, engem szeretnének megválasztani de a közös képviselő a megválasztás lehetőségét adó közgyűlés idejét nem hajlandó a regisztráció határidejének betartásához szükséges időre kiírni az idevonatkozó /30 napos/határidő törvény alapján. Így az április 30.-i határidő után tudok csak beregisztrálni. Milyen szankcióra számíthatok? Olvasói kérdésre szakértő válaszol.

Digitális állampolgárság és adatkezelés – Mit kell tudnunk ezekről a fogalmakról és a mögöttes tartalomról? 2025. április 24.
dr. Arató MárkDr. Arató Márk, a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda képviseletében tartott előadásában részletesen ismertette a digitális állampolgárság és az adatkezelés alapfogalmait, valamint a kapcsolódó jogi környezetet.

Földhivatali regisztráció: elhalasztva? 2025. április 22.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett a társasházi közös képviselők földhivatali regisztrációjának ügye: a kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet szerint 2026. október 31-ig - azaz több mint másfél évvel későbbre - tolnák ki a regisztrációs kötelezettség határidejét.

Új törvénytervezet a betelepülések szabályozására 2025. április 22.
A kormány törvénytervezetet nyújtott be a helyi önazonosság védelméről, amely a települési közösségek számára biztosítana új jogosítványokat a lakosságszám növekedésének szabályozására. A kezdeményezés alapját az Alaptörvény legutóbbi módosítása adja, amely kimondja, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való jogát.

Alaptörvénybe került a települések önvédelmi joga 2025. április 14.
jogAz Országgyűlés 2025. április 14-én elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását, amely lehetőséget biztosít a települések számára, hogy megvédjék közösségi identitásukat a túlnépesedéssel szemben.

Kétharmados hozzájárulás kéne, de a tulajdonostárs passzív - szakértő válaszol 2025. április 14.
dr. Havas-Sághy GáborA házmesteri lakást szeretnénk értékesíteni és az érte kapott pénzt szeretnénk a társasház felújítására fordítani. Az adás-vételi szerződésben az eladó részéről elégséges a 2/3-os tulajdonosi hozzájárulás? Továbbá mi a teendő, ha passzív, a szavazáson részt nem vevő tulajdonostársak miatt nem valósulhat meg a 2/3?

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások