Barion Pixel

Nevet vált a TSZOE

2024. július 9.
szilberszilvia.jpgApró, de fontos lépés a tavaly indult Egyesület életében, hogy július 1-jétől az Egyesület az eddigi Társasházi Számvizsgálók Országos Egyesülete név helyett Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesülete néven folytatja tovább. Szilber Szilviát, az Egyesület elnökségi tagját kérdeztük a névváltás okairól.

THT: Miért volt szükséges a névváltás?
SZSZ: A számvizsgálók nagyon fontos láncszemek a társasház életében, de úgy látjuk, hogy nem feltétlenül szükséges számvizsgálónak lennie egy tulajdonosnak ahhoz, hogy kilásson a négy fal közül és a ház ügyeinek előremeneteléért tenni tudjon. Minden társasházi tulajdonosnak alapvető érdeke az, hogy a teljes közösség, azaz a társasház érdekeit tartsák szem előtt, ne csak egyesek saját szempontjait.

THT: Mi történt eddig az Egyesület életében?
SZSZ: Tavaly november 23-án tartottuk meg az I. Társasházi Számvizsgálók Napja rendezvényünket Budapesten, ahol több mint 300-an vettek részt. Ezen a rendezvényen a tagjaink díjmentesen vehették át a tavaly általunk is jegyzett Konstruktív társasházi menedzsment számvizsgálóknak c. könyvet, melyből öt példány kivételével az összes elfogyott. Ezen kívül aktívan részt veszünk a társasházi törvényekhez kapcsolódó törvénymódosítási javaslatok kidolgozásában, illetve az egyes társasházkezelői és tulajdonosi kutatásokban is együttműködünk a THT-val. Idén szeptember 19-én tartjuk a második rendezvényünket, melyre díjmentesen várjuk meglévő és leendő tagjankat is.

THT: Az Egyesület új nevéhez új célok is társulnak?
SZSZ: Az Egyesület céljai annyival bővültek ki, hogy már nemcsak a számvizsgálók, hanem maguk a társasházak érdekképviseletét is el szeretnénk látni a jogalkotók, a hatóságok és az önkormányzatok felé. Ezen kívül a társasházi működési forma és a számvizsgáló bizottsági munka megbecsültségének népszerűsítése és szakmai színvonalának fejlesztése is a célunk. Az Egyesület további célja a társasházkezelők és a közös képviselők, mint szintén a társasház érdekeit képviselők összefogása, a tulajdonosi lakóközösségek szemléletformálása, a tudatos és fenntartható életforma megteremtése a magyarországi társasházakban.

THT: Jól látjuk, hogy a társasházkezelők érdekképviselete nincs benne a célok között?
SZSZ: A társasházkezelők és közös képviselők közös érdeke is az, hogy tudatos, a társasházak állapotáért felelősséget vállaló társasházi lakóközösségek legyenek Magyarországon. Minden szakmának megvannak a nehézségei, de az egyesületet nem panaszládának szánjuk. Habár az elmúlt évtizedekben hivatalosan léteztek társasházkezelők és közös képviselők érdekképviseletére alapított csoportosulások, a visszajelzések alapján nem sok kézzelfogható segítséget kaptak a szakma képviselői, ezért sokan csalódtak ezekben a formációkban. Mi a társasházak állapotjavítását a tulajdonosi oldalról közelítjük meg, mert úgy hisszük, tapasztaljuk, hogy a szakma képzett képviselői és a tulajdonosok közös összefogással tudnak eredményeket elérni.

THT: De akkor közös képviselők, társasházkezelők nem is csatlakozhatnak a TSZOE-hez?
SZSZ: Már hogyne csatlakozhatnának? Viszont csak azok csatlakozzanak, akik a társasházak és közösségek érdekeit tartják elsődlegesen a szemük előtt és hosszú távon gondolkodva értéket szeretnének teremteni win-win alapon, nem pedig csak a saját érdekeiket keresik és gyors meggazdagodásra vágynak! "Házgyűjtögetők, önmagukat kereső kalandorok, sumákolók kíméljenek" jeligére.

THT: Mit ad az Egyesület a tagoknak?
SZSZ: Elsődleges célunk az ideális társasházi körülményeket megteremtő tulajdonosi szemlélet terjesztése. Az egyesületi pártoló plusz tagdíj jelenleg 20 000 Ft, melyért cserébe ráadásul az Egyesület éves, 9 900 Ft értékű THT online előfizetést is biztosít, társasházi előfizetés esetén három embernek is. Tagjaink ezen felül hozzáférést kapnak az elmúlt évek kiadványaiból összeállított tudástárhoz, az éves rendezvényre belépési lehetőséget kapnak, ahol idén díjmentesen vehetik át a Jogok és Kötelességek a társasházban 2024 c. kétkötetes kiadvány első részét, a könyv második részét pedig 12.900 Ft értékben.

További híreink


Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény 2025. június 17.
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.

Megjelent a Távhőpályázat: Akár 200 ezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül 2025. június 16.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget. A 100 százalékos támogatásnak köszönhetően összesen akár 200 ezer háztartás fizetheti majd a jövőben a tényleges fogyasztása alapján a fűtést, ezzel jelentős megtakarításokat érve el.

A társasházkezelés digitalizációja – eHÁZ 2025 2025. június 16.
A társasházkezelés évtizedeken át papíralapú nyilvántartásokra, személyes ügyintézésre és hosszadalmas adminisztrációra épült. Azonban a modern technológia fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a folyamatok gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljanak. Gosuly Jolán az eHÁZ.hu/Info Sierra Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be az eHÁZ 2025 platformot.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások