Mikor tekinthető magánszemélynek a társasház? - Itt a Pénzügyminisztérium válasza a TTOE-nek2022. augusztus 8. |
|---|
A NAV 28. számú, "Társasházak adózása 2022" című, januári információs füzete több helyen is rögzíti, hogy a társasházak magánszemélynek tekintendők, ezért dr. Bék Ágnes alapító elnök és dr. Gyárfás Róbert elnök, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) nevében július 14-én Varga Mihály pénzügyminiszterhez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az új Kata törvény alapján a társasházak befogadhatnak-e számlát katás vállalkozóktól.
|
|
9 990 HUF
Minőségi pajzs alakú fekete színterezett zászlótartó
![]() Érdekel → |
|
Levelükre a Pénzügyminisztérium államtitkára Izer Norbert az alábbi választ küldte: Tisztelt Elnök Aszony! Köszönettel megkaptam Varga Mihály miniszter úrnak címzett megkeresésüket, a KATA módosításával összefüggésben. Beadványukban azt kérik, hogy a társasházkezelők és a közös képviselők, valamint az általuk megbízott egyéni vállalkozók továbbra is a KATA szabályai szerint teljesíthessék adókötelezettségüket. Jelzik továbbá, hogy a társasházkezelői tevékenység esetén sem látják kizártnak azt, hogy az érintett egyéni vállalkozó a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (továbbiakban: új Kata tv.) alanyává váljon, mivel - értelmezésük szerint - a társasházak magánszemélyeknek tekintendőek. Álláspontjuk szerint ezt támasztja alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 28. számú információs füzetének tartalma. Az új Kata tv. alanya az adóval összefüggő adókötelezettségeit az új Kata tv., valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezései szerint teljesíti (új Kata tv. 1.§ (4) bekezdése). Azt, hogy ki minősül kifizetőnek azt Art. 7. § 31. pontjának a) alpontja határozza meg. A hivatkozott rendelkezés szerint kifizetőnek minősül az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § 4. pontjának c) alpontja szerint a társasház egyéb szervezetnek minősül. Mindezekre tekintettel a társasház kifizető, és kifizetőként jár el azokban az esetekben, amikor egyéni vállalkozónak vállalkozási szerződés keretében adóköteles jövedelmet juttat, munkavállalót alkalmaz, választott tisztségviselőnek fizet díjazást, megbízási jogviszony keretében teljesít kifizetést, vagy alkalmi munkavállalót foglalkoztat. A társasház kifizetői státuszára figyelemmel annak a kisadózó egyéni vállalkozónak, aki társasháztól szerez bevételt, az új Kata tv. 5. § (1) bekezdés g) pontja alapján a kisadózó jogalanyisága megszűnik. Tájékoztatom, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 75. § (2) bekezdése csak azt rögzíti, hogy a társasház esetében az Szja tv. XI-XIV. fejezetében említett bevételéből a jövedelmet és az adót úgy kell megállapítani és megfizetni, mintha azt magánszemély szerezte volna meg, azzal, hogy magánszemélynek a társasházat kell tekinteni. A rendelkezés alapján megállapítható, hogy a társasház kizárólag a személyi jövedelemadó kötelezettségét teljesítheti magánszemélyként. Erről ad részletes tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Önök által is hivatkozott 28. számú információs füzete. Tájékoztatom, hogy az új Kata tv. módosítására nem látunk lehetőséget. Több tájékoztató és adókalkulátor is elérhetővé vált a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján, amely segítséget nyújt az érintetteknek a legkedvezőbb adózási mód kiválasztásában. Munkájukhoz további jó egészséget kívánok! Budapest, 2022. július 29. Üdvözlettel: Az egyesület elnökei a választ továbbították a tagok részére, de jelezték, hogy az ügyben újabb megkeresést írtak és személyes egyeztetést kezdeményeztek. A fejleményekről értesítik az egyesület tagságát. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A NAV 28. számú, "Társasházak adózása 2022" című, januári információs füzete több helyen is rögzíti, hogy a társasházak magánszemélynek tekintendők, ezért dr. Bék Ágnes alapító elnök és dr. Gyárfás Róbert elnök, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) nevében július 14-én Varga Mihály pénzügyminiszterhez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az új Kata törvény alapján a társasházak befogadhatnak-e számlát katás vállalkozóktól.

A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026".
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében. 
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik. 
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére. 







































