Megnyílt a támogatás az otthoni energiatárolókra2026. február 3. |
|---|
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.
|
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
Az Otthoni Energiatároló Program keretében magánszemélyek igényelhetnek állami támogatást akkumulátoros energiatárolók telepítésére, kizárólag állandó lakhelyükön. A pályázat feltétele, hogy az érintett ingatlanon már működjön napelemes rendszer, vagy a jelentkező vállalja annak egyidejű kiépítését. Nem vehető igénybe a támogatás olyan ingatlanra, ahol korábban már kaptak állami hozzájárulást energiatároló létesítéséhez, ugyanakkor nem kizáró ok, ha a napelemes rendszer korábban kormányzati segítséggel valósult meg. A most megnyíló szakaszban még nem szükséges dokumentumokat feltölteni Az elbírálás során előnyt élveznek azok a háztartások, amelyek már kiestek az éves szaldó elszámolásból, vagy legkésőbb 2030 végéig ki fognak esni belőle, továbbá az ötezer fő alatti vidéki kistelepüléseken élők. A jelentkezés első lépése egy mindössze két és fél oldalas online űrlap kitöltése, amely jellemzően a pályázó - illetve szükség esetén a tulajdonostárs vagy haszonélvező - személyes adatait, valamint az érintett ingatlan alapinformációit kéri be. A kitöltőfelület tartalma előre megismerhető a támogató honlapján közzétett dokumentumból, így a szükséges adatok előkészítésével néhány perc alatt jelezhető a részvételi szándék. A most megnyíló szakaszban még nem szükséges dokumentumokat feltölteni. Czepek Gábor államtitkár tájékoztatása szerint a kormány a pályázói kedv erősítése érdekében több ponton is módosított a feltételeken. Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a rendeletváltoztatást, amely garantálja: azok is megtartják eredeti határidőig szóló éves szaldójogosultságukat, akiknek az akkumulátor telepítése miatt invertercserére van szükségük. A nyertes pályázók esetében továbbra is érvényes marad a kedvezőbb elszámolás tízéves időtartama, vagyis a tároló beépítése miatti műszaki átalakítás nem rövidíti le ezt az időszakot. A lehetőség az egyéni vállalkozók és az őstermelők előtt is nyitva áll Számukra elegendő nyilatkozni arról, hogy gazdasági tevékenységüket nem az adott, napelemes ingatlanban végzik. A program teljes keretösszege 100 milliárd forint. A január 29-én közzétett pályázati módosítás több fontos könnyítést is hozott Kikerült az a korábbi kizáró feltétel, amely automatikusan elutasította volna azokat az ingatlanokat, ahol gazdasági tevékenység zajlik. A pontosított szabályok szerint támogatás adható olyan lakóingatlanra, ahol legfeljebb adminisztratív székhely vagy telephely van bejelentve, tényleges gazdasági tevékenység nem folyik, a tulajdonosok között nincs vállalkozás, az épület legfeljebb hatlakásos társasházban található, és az ingatlan nem áll végrehajtás alatt. Szintén újdonság, hogy a jogosulti kör kiegészült azokkal a természetes személyekkel is, akik egyházi jogi személy (GFO 551, 552 vagy 555) tulajdonában lévő, lakhatási célú ingatlanban élnek életvitelszerűen, amennyiben az egyházi tulajdonos írásos hozzájárulást ad a beruházáshoz. Ehhez az igazolási szakaszban külön tulajdonosi nyilatkozatot kell majd csatolni, amelyben rögzíteni kell azt is, hogy az ingatlan ténylegesen lakhatási célú, ott gazdasági tevékenység nem zajlik, és a tulajdonos vállalja a fenntartási időszak végéig a feltételek biztosítását. Az energiatárolóhoz kapcsolódó inverter maximális teljesítménye a mérési pontra vonatkozó hatályos csatlakozási szerződésben szereplő érték lehet, legfeljebb 1 kW műszaki tűréssel. Adminisztratív könnyítés, hogy a szaldó státuszt már nem a pályázónak kell igazolnia: ezt a támogató, a NEÜ Zrt. végzi el automatikusan a megadott POD szám és felhasználási hely alapján. Kikerült továbbá az igazolási kérelemből a külön szaldóigazolási dokumentum, és megszűnt az igazolási szakasz felfüggesztésére vonatkozó korábbi szabály is. A gazdasági tevékenységről továbbra is nyilatkozni kell, de egységesebb, egyértelműbb feltételek mellett. A második pályázati ütem 2026. március 16-án indul, a beadási határidő pedig 2026. szeptember 30. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.

A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026".
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében. 
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt. 
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.
Stratégiai együttműködést kötött az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és a THT kiadója, a Proptech Digital Investment Zrt. A létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök/szakmenedzser szakos hallgatók díjmentes szaklap-előfizetést és mesterségesintelligencia-asszisztens hozzáférést kapnak 







































