Megjelent a THT „Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024” című kétkötetes szakkönyve: ezeken a helyeken vehető át díjmentesen az első kötet!2024. március 18. |
|---|
A március 13-ai budapesti évnyitó konferencián vehették kézbe először az érdeklődők a „Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című THT szakkönyvet, melynek I. kötetét minden résztvevő díjmentesen kapta meg. A 37 témakör mellett az I. kötetben a társasházi témájú kúriai döntések, a II. kötetben pedig a vonatkozó jogszabályok legfontosabb részei is olvashatók a számos, gyakorlati életből merített JOGESET mellett, melyeket az elmúlt években Önöktől kaptunk olvasói kérdés formájában.
|
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
A könyv nemcsak a közös képviselők mindennapi munkájában nyújt majd segítséget, hanem a számvizsgálói feladatokat ellátó, valamint a többi társasházi lakástulajdonos számára is hasznos információkat hordoz. Szeretnénk kiemelni, hogy a 37 téma szerint összeválogatott jogesetek különösen értékes részei a szakkönyvnek, hiszen azok mindegyike Olvasóinktól, tehát a való életből származnak. Ezeket (olvasói kérdés-válasz formájában) szakértőnk - aki egyben a könyv társszerzője is - Dr. Kiss Balázs Károly válaszolta meg legtöbbször a kérdezőnek közvetlenül. Azaz a szakkönyvben olvasható jogesetek döntő többségét sem a honlapról, sem pedig a szaklapokból nem ismerhették - egészen eddig. Természetesen viszünk a szakkönyv I. és II. kötetéből a GYŐRI, SZOMBATHELYI, SZÉKESFEHÉRVÁRI, PÉCSI, KECSKEMÉTI, SZEGEDI, MISKOLCI, DEBRECENI és a további két BUDAPESTI rendezvényünkre is, ahol az I. kötetet a résztvevők szintén ingyenesen vihetik haza. Ízelítőül megmutatjuk most az I. és II. kötet tartalomjegyzékeit.
Konferencia időpontok és helyszínek, ahol a szakkönyv I. kötete INGYENESEN vehető át GYŐR SZOMBATHELY SZÉKESFEHÉRVÁR PÉCS KECSKEMÉT SZEGED MISKOLC DEBRECEN BUDAPEST - A közgyűlések után BUDAPEST - XV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expó A szakkönyv II. kötete a rendezvények helyszínén és a THT honlapján vásárolható meg 12 900 Ft-ért, THT előfizetőknek pedig 8 900 Ft-ért. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A június 6-ai és az október 17-ei BUDAPESTI konferenciáinkra való jelentkezés módjáról pedig hírleveleinkben tájékoztatjuk majd. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A március 13-ai budapesti évnyitó konferencián vehették kézbe először az érdeklődők a „Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című THT szakkönyvet, melynek I. kötetét minden résztvevő díjmentesen kapta meg. A 37 témakör mellett az I. kötetben a társasházi témájú kúriai döntések, a II. kötetben pedig a vonatkozó jogszabályok legfontosabb részei is olvashatók a számos, gyakorlati életből merített JOGESET mellett, melyeket az elmúlt években Önöktől kaptunk olvasói kérdés formájában.



Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a THT jogi szakértője a társasházi képviselők regisztrációs kötelezettségének földhivatali tapasztalatairól számolt be a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n. A több mint négyszáz ügyön alapuló gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az eljárás még mindig tele van bizonytalansággal, hibás bejegyzésekkel és értelmezési zavarokkal.
A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026". 
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját. 
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba. 







































