Barion Pixel

Liftmentő vakcina és biztonsági kamerarendszer: távfelügyelet az egész országban

2021. augusztus 20.
Objekt_or.webpA TTOE (Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete) 2021. július 26-án második online konferenciáját tartotta arról, hogyan lehet törvényesen, illetve energiahatékonyan működtetni a társasházakat a pandémia ideje alatt. Az online konferencia, mint forma elengedhetetlen volt, hiszen az országjáró körút során sokaknak nem adatott meg a lehetőség a személyes részvételre.

A biztonság és a távfelügyelet egy társasház, vagy épp egy lakásszövetkezeti épület esetében manapság nem számít luxusnak, gyakorlatilag elengedhetetlen, ha az ember szeretné igazából biztonságban érezni magát, illetve szeretne olyan tudatban élni, ha valami mégis történik, az rögzítve van, utána lehet járni, el lehet kapni a tettest, lehet bizonyítékként használni felvételeket, ha épp pereskedésről van szó. Nem egy olyan esetről hallottunk már, amely azon csúszott el, hogy a „másik félnek" több tanúja volt épp, vagy csak jobb ügyvédet tudott szerezni. Doktorits László, az Objekt-Őr Vagyonvédelmi Kft. társtulajdonosa és egyben műszaki igazgatója tartott előadást arról, ők hogyan tudják segíteni a társasházak életét.

 
Mit lehet tudni az Objekt-Őr Kft-ről?
A cég 2012-ben alakult meg 100%-ig magyar tulajdonosi körrel, emellett Doktorits László kiemelte, hogy kollégái legalább 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a területen. A cég fő profilja az elektronikus vagyonvédelem, biztonságtechnika, illetve a vészhelyzeti jelzőrendszerek telepítése és üzemeltetése. A távfelügyeleti rendszer a hét minden napján, a nap minden órájában működik, így az ügyfelek egy percig sem kell, hogy veszélyben érezzék magukat, vagy vagyontárgyaikat. Éves szinten többezer vész- és riasztási jelzés kerül feldolgozásra az ország közel 2700 településén. Az Objekt-Őr célja, hogy minél magasabb színvonalon nyújtsanak segítséget, illetve valódi biztonságot és védelmet biztosítsanak megfizethető, korrekt áron.

 
„Mivel kis-középvállalkozás vagyunk, ezért nem kell 50-60 e-mailt váltani, mire egy problémát meg tudunk oldani egy közös képviselővel. Gyakorlatilag rövid kommunikációs csatornákon, családiasan tudjuk kezelni az ügyeket." - fogalmazott Doktorits László.


Jogszabályi kötelezettség a liftek tekintetében
A felvonó ma már nem üzemelhet folyamatosan 0-24h-ban rendelkezésre álló üzemügyeletes, illetve mentésre kioktatott személy nélkül. Erre minden üzemeltetőnek megfelelő megoldást kell találnia. Ez a személy egyébként lehet akár a gondnok is, amennyiben kapott megfelelő képesítést ahhoz, hogy a beszorult utasokat szakszerűen és biztonságosan kimentse. Ez sajnos nagyon sok társasháznál nincs, vagy csak részlegesen van megoldva.

 
Éves ÉMI és szakértői felülvizsgálaton kell részt vennie minden felvonónak, ahol nem csak a lift megfelelő működését nézik, hanem a biztonsági jelzőrendszerekét is. Ez utóbbinál szokott általában elbukni a dolog, ami egy 10 emeletes társasház esetében elég nagy problémát jelent, hiszen ebben az esetben le kell állítani a működést. Erre a megoldás a folyamatos távfelügyelet és kivonuló szolgálat, valamint a rendszeres ellenőrzés.

 
„Ami még problémát szokott jelenteni, az a SIM kártya kérdése. Mivel ez egy feltöltős kártya, ezért meg van rá az esély, hogy lemerül. Ha ezt a kártyát a társasháznak kell felügyelni, akkor ez általában meg is szokott történni, ezért mi ragaszkodni szoktunk a saját SIM kártyánkhoz, amit rendszeresen ellenőrzünk. Nagyon ritka esetben folyamodik a társasház más megoldáshoz." - mondta László.


Az Objekt-Őr előnyei, alkalmazott technikák
Sajnálatos módon a legtöbb hasonló profilú cég úgy vállal ilyen szintű távfelügyeletet, hogy nincs meg mögötte a megfelelő technikai háttér, így nem tud megbízható lenni a szolgáltatás. A cég rendszere egy GPRS adat, illetve egy GSM kétoldalú hangkapcsolattal rendelkezik. Ez azt eredményezi, hogy a vészjelzés pár másodperc alatt be tud érkezni a távfelügyeleti központba, ahol egy kétoldali hangkommunikációval (akár több nyelven is) meg tud kezdődni a hibabejelentés, illetve a vészhelyzet megoldása. Amint elindul a beszélgetés, a legközelebbi kivonuló szolgálat el is indul a helyszínre. Eközben a bennrekedt utasnak kérdéseket tesznek fel annak érdekében, hogy a mentés minél pontosabban és zökkenőmentesebben történjen.

 
„A vészhívó rendszer működése folyamatosan biztosítva van, hiszen 5 perces ciklusokban ellenőrzi saját magát, melyet életjel lekérdezésnek hívunk. Ez más szolgáltatóknál akár 24 óra is lehet" - mondta a szakember.


A cég közel 1500 felvonó mentését végzi, melyekhez éves szinten körülbelül 100-200 alkalommal szokott vészhívás történni. Egy video-lift felügyeleti szolgáltatásra is van lehetőség az Objekt-Őrnél, amennyiben a kamerarendszer ki van építve. A vészjelzési nyomógomb, a mikrofon és a hangszóró mind megtalálható a kabinban, egyértelműen elhelyezve.


A probléma bejelentésének menete
Az első, hogy minimum három másodpercig lent kell tartani a vészhívót gombot. Ezután a 0-24h ügyeleti központ fogadja a hívást, maximum 1 percen belül. Ekkor a diszpécser megkéri a bent ragadt személyt, hogy ismertesse a probléma részleteit. Az ügyeleti központ ezzel egyidőben értesíti a megfelelő személyeket és járőrszolgálatot, majd erről biztosítja a bennragadt utast és megpróbálja megnyugtatni. A mentés megkezdődik, mely a tavalyi évet tekintve átlagosan 8 percet vett igénybe. Ez egy igazán kiemelkedő szám, hiszen a piacon az átlag a fél órát súrolja.

 
Egyéb szolgáltatások
• Riasztórendszerek és felügyeleti rendszerek kivonulószolgálattal
• Tűzjelző rendszerek 0-24h felügyelettel és intézkedéssel (pl. szeméttárolók)
• Beléptető rendszer bejáratoknál (kártyás megoldás)
o A biometrikus azonosításra már léteznek lehetőségek, a technológia adott, viszont GDPR szempontból még rengeteg kérdés tisztázatlan az üggyel kapcsolatban.
• Felvonó használata közösköltségi díjfizetés alapján (kártyás lehetőség)
o Ez egy remek megoldás lehet egyébként a közös költségek behajtására, legalábbis a László által elmondott tapasztalatok alapján a tízediken lakók sokkel kevésbé maradtak el a befizetésekkel.
• Kamerarendszerek telepítése, felügyelete és adatkezelési szabályzat (MNS Kft.) partnerrel
• Időszakos járőrözés - preventív bűnmegelőzés
További információk:
• WEB: https://www.objekt-or.hu/
• Tel.: +3617664566
• FB.: https://www.facebook.com/Objekt-%C5%90r-Kft-231825893693874/

További híreink


Lakcím csak feltétellel? Változnak a betelepülés szabályai 2025. augusztus 1.
Közérthető keretek között szabályozza a kormány a helyi önazonosság védelmét szolgáló új eszközök alkalmazását. A 240/2025. (VII. 31.) Korm. rendelet a lakcímbejelentéstől az adásvételi szerződések hirdetményes közléséig számos újdonságot tartalmaz.

Megjelent a FIX 3%-os lakáshitel rendelete a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 1.
2025. szeptember 1-jétől elérhető a Fix 3% lakáshitel, amely otthonvásárlásra és építésre is igénybe vehető, legfeljebb 3%-os kamattal, állami kamattámogatással. A kormányrendelet részletes szabályokat határoz meg az igénylés módjáról, a szükséges igazolásokról, a bírálati és folyósítási folyamatról, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettségekről. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Évi egymillió forintos lakástámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók 2025. július 31.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők - évente akár egymillió forintos támogatást kaphatnak lakáshitel törlesztésére vagy új hitel önrészének kifizetésére.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

Beázás, hatóság, konfliktus – amikor a tulajdonostársak akadályozzák a felújítást 2025. július 25.
Egy társasházi beázás elsőre egyszerű karbantartási kérdésnek tűnhet, de súlyos jogi konfliktushoz vezethet, ha a javítási munkákhoz szükséges hozzáférést valamelyik tulajdonostárs megtagadja. Ilyenkor a közös képviselő jogilag és gyakorlatilag is szorult helyzetbe kerülhet. Hogyan érdemes eljárni ilyenkor: milyen hatósági, jogi és szervezési lehetőségek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni a földhivatali bejegyzéseknél, és milyen biztosítékokat célszerű beépíteni a kivitelezői szerződésbe?

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

50 millió forint, fix 3% kamat – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start 2025. július 22.
A Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezetét, amely a lakáspolitika új irányait vetíti elő. Az első lakástulajdon megszerzését támogató konstrukció javaslata július 29-ig véleményezhető.

Ne legyen a lépcsőház veszélyforrás – Tűzvédelmi előírások és jó gyakorlatok társasházakban 2025. július 22.
A társasházi lépcsőházak szerepe túlmutat a mindennapi közlekedésen: vészhelyzet esetén ezek az elsődleges menekülési útvonalak. A lakók azonban gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy virágtartó, bútor, kerékpár vagy épp egy dobozban tárolt lim-lom nemcsak a rendezettséget rontja, hanem súlyos veszélyforrás lehet, ami akár közvetlen életveszélyt is jelenthet.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Egyszerűbb lett a napelemtelepítés és az online közgyűlés 2025. július 19.
2025. július 20-án hatályba lép a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása, amely két fontos újítást vezet be a társasházi közösségek számára. A jövőben egyszerűbbé válik a közös napelemes rendszerek telepítése, és hivatalosan is lehetőség nyílik a közgyűlésen való online részvételre.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Már 50%-os tulajdonrész mellett is elérhető lesz az Otthon Start 2025. július 17.
Fontos részletszabály tisztázódott az Otthon Start program kapcsán: szeptembertől azok is jogosultak lesznek a kedvezményes, 3%-os kamatozású lakáshitelre, akik egy lakóingatlanban már legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ez a társasházi tulajdonosok számára is új lehetőséget nyit meg, különösen azoknak, akik szülőkkel, testvérekkel vagy élettárssal osztoznak egy ingatlanon.

Mezőkeresztes már alkalmazza a helyi ingatlanszigort 2025. július 17.
Mezőkeresztes június 27-én, még a törvény hatályba lépése előtt elfogadta azt a helyi rendeletet, amely az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosít minden, nem hozzátartozók között zajló ingatlaneladás esetén.

Rendeltetésváltás a társasházban – A lakóközösség érdeke elsőbbséget élvezhet 2025. július 16.
Két párizsi ingatlantulajdonos pert indított a városvezetés ellen, miután nem kaptak engedélyt üzlethelyiségeik lakáscélú vagy turisztikai hasznosítására. Az ügy tanulságos lehet minden társasházi közösség számára, ahol felmerül a rendeltetésmódosítás kérdése.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások