Barion Pixel

Ilyen társasházakban élnek majd a budapestiek 2050-ben

2024. augusztus 1.
garazs_beallo_2050-ben.pngAz emberiség mindig is törekedett a kényelmes és egyben biztonságos otthoni környezet megteremtésére. Ahogy haladunk előre az időben, az építtetők új dimenzióba helyezik ezt a törekvést - természetesen - a modern technológia vívmányainak felhasználásával. Idővel és a technológia rohamos fejlődésével Budapest városképe is radikálisan átalakul. A 2050-es év modern lakóparkja nem csupán korszerű épületek halmaza, hanem olyan otthonok összessége lesz, ahonnan már nem is lesz kedvünk kimozdulni.

A jövő otthonaiba napenergiát felhasználó utakon juthatunk majd el, mely üvegből, szilícium gumiból és betonból készül, ami nemcsak elég erős, hanem még az otthonunk áramellátásához is hozzájárul.

A lakáson belül

A lakásokon belül a központi szerepet az okosotthon-technológia játssza majd, amely lehetővé teszi a lakók számára, hogy hangparancsokkal vagy mobilalkalmazásokon keresztül irányítsák otthonukat. Az automatizált világítástól kezdve, a hőmérséklet-szabályozáson át, egészen a biztonsági rendszerekig minden a lakók igényeihez fog igazodni. Olyan intelligens toalettek lesznek, amik nemcsak hűtenek, fűtenek, muzsikát szolgáltatnak, hanem valós időben elemzik majd az egészségi állapotunkat. Az intelligens falak bármikor képesek lesznek a színüket megváltoztatni, hogy illeszkedjenek a hangulatunkhoz.

A konyha szerelmesei imádni fogják azt a teljesen integrált konyhai intelligens központot, mely egy központi elhelyezkedésű, érintőképernyős műszerfalon keresztül, WiFi- és Bluetooth-kapcsolat segítségével tájékoztat bennünket minden számunkra érdekes dologról. A robotporszívók és felmosó robotok, robotfűnyírók mellé jönnek a medencetisztító robotok, és azok, melyek megetetik a háziállatainkat és további házimunkák alól mentesítenek bennünket. 

lakasbelso_2050ben.png

A 3D nyomtató a háztartások olyan alapvető berendezésévé fog válni, akár a mosógép. A házi nyomtatók elsősorban ételek előállítását fogják helyettünk elvégezni, amivel - jó pénzért - a legnívósabb éttermek ételkülönlegességeit is reprodukálni tudjuk majd.

Tekintettel arra a tendenciára, hogy a középosztály fogy és idővel egyre többen fognak abból lemorzsolódni, a tehetősebb réteg számára a biztonság és a kényelem az eddiginél is nagyobb prioritást élvez majd a jövő luxus lakóparkjaiban. A legmodernebb biztonsági rendszerek, mint például a biometrikus beléptetőrendszerek (pl. arc-, hang-, írisz-, retina-, kéz-, ujjlenyomat stb. azonosítással), a mozgásérzékelők és az azokkal összekapcsolt biztonsági kamerák mind-mind hozzájárulnak majd a lakók biztonságához és nyugalmához, melyek szükség esetén azonnal értesítik a lakókat és a hatóságokat.

Az épületkomplexum

A jövő lakóparkja nemcsak az ott lakók zavartalan munkavégzésére - mivel leginkább a home-office lesz a jellemző - és magánéletére összpontosítanak majd, hanem a közösségi területeket is újra fogja értelmezni. Zöld parkok, közösségi kertek, és interaktív játékterek biztosítják a szabadidős tevékenységek széles skáláját a lakóparkon belül, a gyerekek, de leginkább a felnőttek igényei szerint, mivel addigra jelentősen lecsökken a születésszám. Ezek a területek szintén a legújabb technológiával lesznek felszerelve, például időjárás-érzékelőkkel, amelyek automatikusan szabályozzák pl. a növényzet öntözését. Az egész komplexum is már eleve úgy lesz kialakítva építészetileg, hogy optimalizálja a természetes fényt és a szellőzést, csökkentve ezzel az energiafogyasztást. 

lakopark_kepe_2050-ben_Bp.png

Légtisztító rendszerek, a lakásokhoz tartozó vertikális kertek, és közös széles zöldterületek biztosítják majd a friss levegőt és az ott lakók számára a természet közelségét. Ezek a zöldfelületek pedig nemcsak esztétikailag vonzóak, hanem hozzájárulnak a városi mikroklíma javításához is, mert a fenntarthatóság kulcsfontosságú szerepet játszik. Napenergia, szélenergia, víz-újrahasznosító rendszerek és a zöldtetők nemcsak a környezetet óvják, hanem hosszú távon gazdaságosak is, figyelembe véve a fosszilis készleteink kimerülését. A napelemek jóval elegánsabb megoldását fogják ezeknél a lakóparkoknál használni, amikor a cserép maga a cella, azaz szép is lesz és költséghatékony is egyben. A 2050-es év legkorszerűbb lakóparkja úgy van kialakítva, hogy minimalizálja az ökológiai lábnyomot, miközben maximalizálja a lakók kényelmét.

A járművek tárolása

A közlekedés és a járműtárolás terén is jelentős változásokat hoz majd a jövő. Az autóbeállók és garázsok nem csupán tárolóhelyek ezentúl, hanem intelligens közlekedési csomópontok és automatizált parkolórendszerek, elektromos autók és drón autók töltőállomásai, de akár csomagszállító drón-kikötők is helyet kaphatnak itt. Az önvezető járművek és a robotizált parkolási asszisztensek a közlekedés új szintjére emelik majd az akkori modern lakóparkot. A drónok a levegőben közlekednek, a személyes és üzleti célú szállításokat is ellátják, csökkentve ezzel a földi közlekedés terhelését és jelentősen meggyorsítva a kézbesítési időt.

garazs_beallo_2050-ben_Bp.png

A 2050-ben épülő budapesti luxus lakópark a jövő városának mintaképe lesz: ötvözi a modern technológiai vívmányokat a fenntarthatóság és a kényelem igényével. Azonban a jövő lakóparkja nem csupán az építészeti és technológiai vívmányokról szól majd, hanem az életminőség javításáról is azok számára, akik majd azt meg tudják fizetni. A technológia és a természet összhangja, a kényelmi szolgáltatások és a biztonságos környezet mind-mind hozzájárulnak egy olyan életstílushoz, ami eddig csak a jövő ígérete volt és csak filmekben láthattunk.

Azonban ezek után felmerül az a kérdés, hogy mi lesz 2050-re a már meglévő épületekkel?

A kutatások alapján bár elöregedett az ingatlanállomány, a jelenlegi épületek 70%-a 2050-ben is állni fog. Az a kérdés azonban, hogy vajon azért, mert megfelelően korszerűsítve és felújítva még mindig értéknek számítanak és nívós életminőségben lehet bennük élni, vagy pedig azért, mert még a lebontásukra sem lesz pénz.

A háztömbökre és a lakásállományra a kedvezőbb forgatókönyv szerint az általános „kikupálás" vár, míg, ha a kedvezőtlenebb forgatókönyv valósul meg, akkor a budapestiek nagy része bajban van. Ugyanis a lakástulajdon könnyen passzív vagyonná válhat a lerobbant, jelentős felújításra szoruló háztömbökben, hiszen az elengedhetetlenül fontos munkákat - erre irányuló pályázatok és támogatások híján - csak jelzáloghitelből tudják elvégezni.

erkely_omladozo.jpg

Vagyis, ha a jövőben nem nő annak a tulajdonosi körnek a nagysága, amelyik önerőből fel tudja újítani a régebbi épületeket, akkor nem csupán panelprogramra lesz szükség, hanem az egykor bérházaknak épült tömbök teljes mértékű támogatott rehabilitációjára is sort kell keríteni, mielőtt veszélyessé nyilvánítják és kiürítik azokat, tovább súlyosbítva ezzel ez egyre durvuló lakhatási válságot. Nem is beszélve arról, hogy ezek a "nemtörődöm" házak egy idő után akár ránk is dőlhetnek.

dr. Busa Kamilla Virág

Kapcsolódó cikkünk: Omladozó társasházak: a lakástulajdonosoknak kell fizetni, ha kár keletkezik

További híreink


Lakcím csak feltétellel? Változnak a betelepülés szabályai 2025. augusztus 1.
Közérthető keretek között szabályozza a kormány a helyi önazonosság védelmét szolgáló új eszközök alkalmazását. A 240/2025. (VII. 31.) Korm. rendelet a lakcímbejelentéstől az adásvételi szerződések hirdetményes közléséig számos újdonságot tartalmaz.

Megjelent a FIX 3%-os lakáshitel rendelete a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 1.
2025. szeptember 1-jétől elérhető a Fix 3% lakáshitel, amely otthonvásárlásra és építésre is igénybe vehető, legfeljebb 3%-os kamattal, állami kamattámogatással. A kormányrendelet részletes szabályokat határoz meg az igénylés módjáról, a szükséges igazolásokról, a bírálati és folyósítási folyamatról, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettségekről. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Évi egymillió forintos lakástámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók 2025. július 31.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők - évente akár egymillió forintos támogatást kaphatnak lakáshitel törlesztésére vagy új hitel önrészének kifizetésére.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

Beázás, hatóság, konfliktus – amikor a tulajdonostársak akadályozzák a felújítást 2025. július 25.
Egy társasházi beázás elsőre egyszerű karbantartási kérdésnek tűnhet, de súlyos jogi konfliktushoz vezethet, ha a javítási munkákhoz szükséges hozzáférést valamelyik tulajdonostárs megtagadja. Ilyenkor a közös képviselő jogilag és gyakorlatilag is szorult helyzetbe kerülhet. Hogyan érdemes eljárni ilyenkor: milyen hatósági, jogi és szervezési lehetőségek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni a földhivatali bejegyzéseknél, és milyen biztosítékokat célszerű beépíteni a kivitelezői szerződésbe?

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

50 millió forint, fix 3% kamat – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start 2025. július 22.
A Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezetét, amely a lakáspolitika új irányait vetíti elő. Az első lakástulajdon megszerzését támogató konstrukció javaslata július 29-ig véleményezhető.

Ne legyen a lépcsőház veszélyforrás – Tűzvédelmi előírások és jó gyakorlatok társasházakban 2025. július 22.
A társasházi lépcsőházak szerepe túlmutat a mindennapi közlekedésen: vészhelyzet esetén ezek az elsődleges menekülési útvonalak. A lakók azonban gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy virágtartó, bútor, kerékpár vagy épp egy dobozban tárolt lim-lom nemcsak a rendezettséget rontja, hanem súlyos veszélyforrás lehet, ami akár közvetlen életveszélyt is jelenthet.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Egyszerűbb lett a napelemtelepítés és az online közgyűlés 2025. július 19.
2025. július 20-án hatályba lép a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása, amely két fontos újítást vezet be a társasházi közösségek számára. A jövőben egyszerűbbé válik a közös napelemes rendszerek telepítése, és hivatalosan is lehetőség nyílik a közgyűlésen való online részvételre.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Már 50%-os tulajdonrész mellett is elérhető lesz az Otthon Start 2025. július 17.
Fontos részletszabály tisztázódott az Otthon Start program kapcsán: szeptembertől azok is jogosultak lesznek a kedvezményes, 3%-os kamatozású lakáshitelre, akik egy lakóingatlanban már legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ez a társasházi tulajdonosok számára is új lehetőséget nyit meg, különösen azoknak, akik szülőkkel, testvérekkel vagy élettárssal osztoznak egy ingatlanon.

Mezőkeresztes már alkalmazza a helyi ingatlanszigort 2025. július 17.
Mezőkeresztes június 27-én, még a törvény hatályba lépése előtt elfogadta azt a helyi rendeletet, amely az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosít minden, nem hozzátartozók között zajló ingatlaneladás esetén.

Rendeltetésváltás a társasházban – A lakóközösség érdeke elsőbbséget élvezhet 2025. július 16.
Két párizsi ingatlantulajdonos pert indított a városvezetés ellen, miután nem kaptak engedélyt üzlethelyiségeik lakáscélú vagy turisztikai hasznosítására. Az ügy tanulságos lehet minden társasházi közösség számára, ahol felmerül a rendeltetésmódosítás kérdése.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások