Barion Pixel

Ideje lépniük a lakóközösségeknek: ütemesen romlik a magyar társasházak állapota

2022. április 5.
Generali_logo.jpgÉvről évre több kár jelentkezik a hazai többlakásos lakóépületekben, melyben nem csak a lakásokon belüli vezetékrendszerek és berendezések elöregedése játszik szerepet, hanem a közös társasházi tulajdon elavultsága is.
A helyzeten sokat rontott a koronavírus-járvány is, hiszen a lakástulajdonosok jellemzően kisebb összegeket tudtak karbantartásra és felújításra fordítani, emellett akadályokba ütközött a közgyűlések szervezése is.

Széleskörű biztosítási védelemmel nyugodtabb az élet

Bár a legjelentősebb, többlakásos épületekre érkező bejelentések rendre vízkárok kapcsán érkeznek (évente nagyságrendileg 2 milliárd forintos összegben), a korszerűtlen villany- és gázvezetékek, az elhanyagolt lépcsőházak és homlokzatok nemcsak fájdalmas anyagi károkat, de bizonyos esetekben akár személyi sérüléseket is okozhatnak, melyek már komolyabb következményekkel járthatnak az egész lakóközösség számára. A rendszeres karbantartás és a felelős társasházkezelés ezért alapvető fontosságú minden közös tulajdonú lakóépület esetében, ebben pedig kiemelt szerep jut a következetesen kezelt felújítási alapnak, az aktualizált karbantartási tervnek és a minden eshetőséget lefedő biztosítási védelemnek.

Generali_1.jpg

A Generali Házőrző többlakásos épületbiztosítások teljesen a lakóközösség igényeire szabható opciót kínálnak, szükség esetén korrekt, szakszerű kárrendezéssel. Széleskörű védelmet nyújtanak 18 alapkockázatra, köztük a viharok, felhőszakadás, betöréses lopás, rongálás, üvegtörés okozta károkra, emellett 12 kiegészítő elem és 8 mini csomag is elérhető, többek között vandalizmus vagy állatok által okozott veszteségek kezelésére. Köthető kollektív ingóság- és balesetbiztosítás is, a közös képviselők felelősségbiztosítását pedig külön díj nélkül igényelhetik azok a Házőrzőt választó lakóközösségek, ahol egy épületet kezel a közösség képviselője - így nyugodtabban hajthatják álomra a fejüket.

Érdemes most lépni: a kármegelőzést segíti a Generali

A korábbi évekhez hasonlóan idén is folytatja kármegelőzési kampányát a Generali, mellyel szeretne segítséget nyújtani új ügyfeleinek a felelősségteljes, tudatos társasházkezelésben. A 2022. február 1. és június 30. között legalább 3 éves tartammal megkötött Házőrző többlakásos épületbiztosítások után a lakóközösségek kármegelőzési igazolást kapnak az éves díj 15%-ának megfelelő értékben, melyet egy, a szerződéskötéskor kiválasztott kármegelőzési szolgáltatás finanszírozására használhatnak fel. A választható opciók között szerepel az érintés- és villámvédelmi felülvizsgálat és az erősáramú berendezések tűzvédelmi vizsgálata, mely 6 évente kötelező a jogszabályi előírások szerint.

Generali_2.jpg

A lakóközösségek továbbá felhasználhatják a Generali kármegelőzési összegét a lakóépület ejtővezetékeinek (esővíz és szennyvíz ejtővezetékek) WOMA tisztítására és kamerás állapotfelmérésére, mely a csöveken található repedések, törések, anyagkimaradások feltárását segíti szakvéleménnyel és javítási javaslattal együtt.

 
A kármegelőzési igazolás ellenében igényelhető a lakóépület szellőzőrendszerének tisztítása és egészségügyi fertőtlenítése, melynek célja a szellőző berendezések hatékonyságának növelése, azaz minél kevesebb koszszemcse, nyákra tapadt vírus kerüljön a lakások légterébe. Szintén a vírusfertőzés veszélyének csökkentését segíti elő a lépcsőházak egészségügyi fertőtlenítése, mely kétségtelenül halaszthatatlan tennivaló járványidőszakban.

 
Nem utolsó sorban, a kármegelőzési igazolás felhasználható a társasház, lakásszövetkezeti épületkarbantartási terv javaslatának elkészítésére is, mely a közös tulajdonban levő ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának biztosítása érdekében nélkülözhetetlen. A terv tartalmazza a karbantartási munkák besorolását fontossági sorrendben, hibaelhárítás esetén pedig a nagyságrendi költségbecslést is.

További információkért keresse fel a generali.hu/tobblakas oldalt.

További híreink


Megjelent a Távhőpályázat: Akár 200 ezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül 2025. június 16.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget. A 100 százalékos támogatásnak köszönhetően összesen akár 200 ezer háztartás fizetheti majd a jövőben a tényleges fogyasztása alapján a fűtést, ezzel jelentős megtakarításokat érve el.

A társasházkezelés digitalizációja – eHÁZ 2025 2025. június 16.
A társasházkezelés évtizedeken át papíralapú nyilvántartásokra, személyes ügyintézésre és hosszadalmas adminisztrációra épült. Azonban a modern technológia fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a folyamatok gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljanak. Gosuly Jolán az eHÁZ.hu/Info Sierra Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be az eHÁZ 2025 platformot.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások