Barion Pixel

Hogyan tarthatók társasházi közgyűlések július 2-a után?

2021. július 6.
Tarsashazi_kozgyules.jfifAz utóbbi hónapokban megtanulhattuk, hogy a korlátozások feloldásának különböző lépcsőfokairól szóló információkkal óvatosan kell bánni, mert azok kormányzati bejelentése és a médiumokban megjelenő interpretálása koránt sem biztos, hogy pontosan adja vissza a Magyar Közlönyben megjelenő rendeletek, határozatok szövegét.

A közhely, miszerint az ördög a részletekben lakozik, ismét bebizonyosodott, mert amikor minden arról szólt, hogy végre maszk nélkül, szabadon élhetjük az életünket, a minket leginkább érintő közgyűlésekkel kapcsolatban maradtak kötöttségek:

A Kormány 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelete
a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról

365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet volt az, amely tartalmazta azokat a könnyítéseket melyek az 5,5 millió beoltott után kerültek bevezetésre - többek között a maszkhasználati kötelezettség feloldása - s melyekkel a híradásokban mindenhol találkozhattunk, de ennek a rendeletnek az utolsó pontja az alábbi volt:

9. Záró rendelkezések
19. § (1) Ez a rendelet az ötmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésének naptári napját az élet és vagyonbiztonság védelméért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

Ez a miniszteri rendelet július 2-án jelent meg:

IX. Határozatok Tára
A belügyminiszter 5/2021. (VII. 2.) BM határozata
a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet hatálybalépéséről

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 11. §-a alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 4. pontja szerinti feladatkörömben és a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése szerinti jogkörömben eljárva a következő határozatot hozom:

Megállapítom, hogy az ötmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napja mint hatálybalépési feltétel 2021. július 2. napján bekövetkezett, ezáltal a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 19. § (1) bekezdése alapján az R. hatálybalépésének naptári napja 2021. július 3-a, azaz kétezerhuszonegy július harmadik napja.

Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter

Ami a közgyűlések megtartásának szempontjából a fent idézett 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendeletből, az 5/2021. (VII. 2.) BM határozatból és a 484/2020. (XI.10.) kormányrendeletből következik:

A kórházak és a szociális intézmények kivételével mindenütt eltörlésre került a kötelező maszkviselés.

A védettségi igazolvány meglétét azonban a 484/2020. (XI.10.) Korm. rendelet 2021. július 3-tól is fenntartja az alábbiak szerint:

6/C. § (1) A sportrendezvénynek, a kulturális eseménynek, a családi eseménynek vagy magánrendezvénynek, zenés, táncos rendezvénynek, valamint falunapnak nem minősülő rendezvényt (a továbbiakban: egyéb rendezvény) az e §-ban foglaltak szerint lehet megtartani.

(2) Ha az egyéb rendezvényt a szabadtéren tartják, és azon - az ott foglalkoztatottakon kívül
a) ötszáz főnél kevesebben vannak jelen, azon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet,
b) ötszáz fő vagy ennél több személy van jelen, azon - a (6) bekezdés szerinti kivétellel - kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

(3) Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják, az egyéb rendezvényen - az ott foglalkoztatottakon kívül - kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.

Mindezek azt jelentik, hogy szabad térben - pl. a társasház udvarán - megtartott közgyűlések védelmi intézkedéseket nem igényelnek. A zárt térben tartott közgyűléseken, rendezvényeken (mint pl. a THT konferenciák) azonban védettségi igazolványra van szükség.

Amennyiben a közgyűlés tartására Művelődési Házban, vagy Szabadidő Központban kerülne sor, úgy az adott intézmény szabályozását kell figyelembe venni.

További híreink


Lakcím csak feltétellel? Változnak a betelepülés szabályai 2025. augusztus 1.
Közérthető keretek között szabályozza a kormány a helyi önazonosság védelmét szolgáló új eszközök alkalmazását. A 240/2025. (VII. 31.) Korm. rendelet a lakcímbejelentéstől az adásvételi szerződések hirdetményes közléséig számos újdonságot tartalmaz.

Megjelent a FIX 3%-os lakáshitel rendelete a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 1.
2025. szeptember 1-jétől elérhető a Fix 3% lakáshitel, amely otthonvásárlásra és építésre is igénybe vehető, legfeljebb 3%-os kamattal, állami kamattámogatással. A kormányrendelet részletes szabályokat határoz meg az igénylés módjáról, a szükséges igazolásokról, a bírálati és folyósítási folyamatról, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettségekről. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Évi egymillió forintos lakástámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók 2025. július 31.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők - évente akár egymillió forintos támogatást kaphatnak lakáshitel törlesztésére vagy új hitel önrészének kifizetésére.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

Beázás, hatóság, konfliktus – amikor a tulajdonostársak akadályozzák a felújítást 2025. július 25.
Egy társasházi beázás elsőre egyszerű karbantartási kérdésnek tűnhet, de súlyos jogi konfliktushoz vezethet, ha a javítási munkákhoz szükséges hozzáférést valamelyik tulajdonostárs megtagadja. Ilyenkor a közös képviselő jogilag és gyakorlatilag is szorult helyzetbe kerülhet. Hogyan érdemes eljárni ilyenkor: milyen hatósági, jogi és szervezési lehetőségek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni a földhivatali bejegyzéseknél, és milyen biztosítékokat célszerű beépíteni a kivitelezői szerződésbe?

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

50 millió forint, fix 3% kamat – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start 2025. július 22.
A Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezetét, amely a lakáspolitika új irányait vetíti elő. Az első lakástulajdon megszerzését támogató konstrukció javaslata július 29-ig véleményezhető.

Ne legyen a lépcsőház veszélyforrás – Tűzvédelmi előírások és jó gyakorlatok társasházakban 2025. július 22.
A társasházi lépcsőházak szerepe túlmutat a mindennapi közlekedésen: vészhelyzet esetén ezek az elsődleges menekülési útvonalak. A lakók azonban gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy virágtartó, bútor, kerékpár vagy épp egy dobozban tárolt lim-lom nemcsak a rendezettséget rontja, hanem súlyos veszélyforrás lehet, ami akár közvetlen életveszélyt is jelenthet.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Egyszerűbb lett a napelemtelepítés és az online közgyűlés 2025. július 19.
2025. július 20-án hatályba lép a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása, amely két fontos újítást vezet be a társasházi közösségek számára. A jövőben egyszerűbbé válik a közös napelemes rendszerek telepítése, és hivatalosan is lehetőség nyílik a közgyűlésen való online részvételre.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Már 50%-os tulajdonrész mellett is elérhető lesz az Otthon Start 2025. július 17.
Fontos részletszabály tisztázódott az Otthon Start program kapcsán: szeptembertől azok is jogosultak lesznek a kedvezményes, 3%-os kamatozású lakáshitelre, akik egy lakóingatlanban már legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ez a társasházi tulajdonosok számára is új lehetőséget nyit meg, különösen azoknak, akik szülőkkel, testvérekkel vagy élettárssal osztoznak egy ingatlanon.

Mezőkeresztes már alkalmazza a helyi ingatlanszigort 2025. július 17.
Mezőkeresztes június 27-én, még a törvény hatályba lépése előtt elfogadta azt a helyi rendeletet, amely az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosít minden, nem hozzátartozók között zajló ingatlaneladás esetén.

Rendeltetésváltás a társasházban – A lakóközösség érdeke elsőbbséget élvezhet 2025. július 16.
Két párizsi ingatlantulajdonos pert indított a városvezetés ellen, miután nem kaptak engedélyt üzlethelyiségeik lakáscélú vagy turisztikai hasznosítására. Az ügy tanulságos lehet minden társasházi közösség számára, ahol felmerül a rendeltetésmódosítás kérdése.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások