Barion Pixel

Hamarosan zárul az OTP Business Társasházi Pályázata

2020. május 10.
Kevesebb, mint 2 hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenkettedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.

Budapest, 2020. május 4. - A járvány elleni védekezés otthonába kényszerítette a társadalom nagy részét, ami talán még inkább ráirányította a figyelmet a szűkebb és tágabb lakókörnyezet fejlesztésére, felújítására, vagy karbantartására. Néhányan maguk vágtak bele vagy terveznek belekezdeni az ilyen típusú munkákba, ám a társasházak közös helyiségeinek megszépítéséhez már - a közösségi egyetértés mellett - komolyabb forrásra is szükség lehet. Ebben is segítheti a lakóközösségeket vissza nem térítendő támogatás keretében az OTP Business Társasházi Pályázata.

Bár az idén 12 éves kezdeményezés pályázati kiírása nemrég megújult, célja továbbra is a társasházak környezetének korszerűsítése, az esetleges közösségi élet támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. Az érdeklődőknek azonban kevesebb mint 2 hetük maradt a május 17-ei határidőig, hogy a pályázat weboldalán található űrlap kitöltésével benyújtsák jelentkezésüket.

„Akadálymentesített lombház, játszótér az udvaron, biciklitároló a lakóknak, világítás-korszerűsítés a lépcsőházban - ez csak néhány példa azok közül, amelyek megvalósításában segíthettünk az elmúlt években a Társasházi Pályázat révén. Úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb ilyen beruházást csak azért halogatják a lakóközösségek, mert épp nincs rájuk elég pénz, a pályázaton elnyerhető támogatással viszont elérhetővé válnak az évek óta vágyott fejlesztések. Idén nem csak a pályázat keretét és a támogatható társasházak vagy lakásszövetkezetek számát növeltük, de egyszerűsítettük a benyújtás menetét, hogy kevesebb adminisztrációra legyen szükség" - mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A pályázatokat két kategóriában nyújthatják be a jelentkezők. Az „Otthon a közösségben" elnevezésű kategória az ingatlanok üzemeltetésének hatékonyabbá vagy környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza, tehát például online leolvasható mérőórák felszerelése, szelektív hulladékgyűjtők kialakítása, esetleg biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítése tartozik ide. Az „Otthon a jövőben" kategóriába a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így a lépcsőházak és lépcsők biztonságosabbá tétele, az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása, vagy akár energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

A győztes pályázó mindkét kategóriában 1,2 millió forintot nyerhet, ám a zsűri összesen 20 társasház vagy lakásszövetkezet pályázatát díjazza. Ha a pályázaton elnyerhető összeg csak részben fedezi a lakók terveinek költségeit, de saját forrásból nem tudják megfelelő mértékben kiegészíteni, vagy a fejlesztés túlmutat a pályázat keretein (pl. szigetelési munkák esetén), az OTP Businessnél több hitelkonstrukció közül is választhatnak.

Ahogy eddig, a lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára. Nem csak a közös képviselők, egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak, és ahogy a korábbi években, idén sem feltétele a pályázat benyújtásának hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek.

A pályázatok leadási határideje: 2020. május 17.

A dokumentumok a pályázat weboldalán nyújthatók be, ahol az érdeklődők a pályázat kategóriáinak és díjazásának részleteiről is olvashatnak.

További híreink


Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

Társasházak a felújítás útján. Melyik a legjobb megoldás: LTP, hitel vagy pályázat? 2025. május 23.
Vendég: Erdősi Gábor, társasházi szakértő - OTP Bank

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Emelkedő lakásárak, visszaeső használatbavételi engedélyek: kijött az MNB 2025. májusi lakáspiaci jelentése 2025. május 23.
A Magyar Nemzeti Bank 2025. májusi lakáspiaci jelentése megerősítette a hazai lakáspiacon már hónapok óta érzékelhető trendeket: miközben a kereslet fokozatosan élénkül és az árak dinamikusan emelkednek, addig a kínálati oldal továbbra is gyenge teljesítményt mutat.

A magyarországi devizahiteles kérdést a Kormány lezárta 2025. május 22.
A devizahitelezés kapcsán nyilatkozott Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Bankszövetségi közlemény: 25 év tanulságai és az új vállalások 2025. május 12.
A Magyar Bankszövetség idei Testületi Ülésén a pénzügyi szektor elmúlt 25 évének tapasztalatairól és a jövő kihívásairól értekeztek. A közlemény kiemeli a bankszektor szerepét a gazdasági stabilitás megőrzésében, a válságok utáni újraindításban és a digitális átállásban. A résztvevők új, önkéntes vállalásokat is bejelentettek, amelyek a lakosság és a vállalkozások számára egyaránt kedvezőbb finanszírozási környezetet teremthetnek.

Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2025. április 3.
Petor AnitaPetor Anita, az OTP Bank társasházi szakértője előadásában a társasházak és lakásszövetkezetek pénzügyi lehetőségeit ismertette a résztvevőkkel. Az előadás fókuszában az OTP által kínált pályázati lehetőségek, kedvezményes hitelmegoldások, valamint a számlavezetési akciók álltak.

Elindult az 5%-os lakáshitel program 2025. április 1.
forint.jpgA Kormány és a Magyar Bankszövetség megegyezésének eredményeként 2025. április 1. és október 31. között a hazai bankok önkéntes alapon egy új, kedvezményes jelzáloghitelt kínálnak a fiataloknak.

Bérleti díjstop: Megkönnyebbülés vagy veszély a lakáspiacra? 2025. március 20.
Stop táblaAusztriában meggondolták magukat a kormányt koalícióban vezető kormánypártok: az eredeti tervekkel ellentétben felfüggesztik a 2025-re tervezett bérleti díjkorrekciót a szabályozott bérleti jogviszonyok esetében. Ez azt jelenti, hogy a társasházi lakásokban, az önkormányzati és a szövetkezeti lakásokban a bérleti díjak egyelőre változatlanok maradnak.

Mostantól bankkártyával is fizethető a közös költség! Stratégiai együttműködést kötött a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. és az eHÁZ 2025. március 18.
bankkártyaFontos mérföldkőhöz érkeztek a hazai társasházak: 2025 márciustól megnyílik a lehetőség a közös költségek bankkártyával történő kifizetésére a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. és az eHÁZ, mint Magyarország első felhő-alapú társasházi ingatlankezelő együttműködésének köszönhetően.

Energiabesorolások változása: Mennyit spórolhatunk valójában a jobb beosztású eszközökkel? 2025. március 18.
energiabesorolasAz energiatakarékosság és a fenntarthatóság szempontjai egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a háztartások döntéseiben, mivel ezekkel nem csupán a mindennapi kiadásaikat csökkenthetik, hanem hozzájárulhatnak környezetünk megóvásához is. Az Európai Unióban (EU) már 1995 óta kötelező bizonyos termékekre a címkézés, viszont az energiafogyasztás mérséklése érdekében 2021 márciusában megújította az energiahatékonysági címkézési rendszert, hogy a fogyasztók könnyebben átláthassák a termékek valós fogyasztását.

Gátat szabna a vidéki ingatlanok felvásárlásának a kormány 2025. március 14.
draga_haz.jpgA magyar kormány új törvényjavaslattal kísérli meg szabályozni a vidéki ingatlanok felvásárlását annak érdekében, hogy megvédje a helyi közösségeket és értékeiket. A javaslat, amelyet a közelmúltban Navracsics Tibor miniszter ismertetett, az ingatlanok adásvételének szigorítását, az elővásárlási jog kiterjesztését és egyéb korlátozásokat tartalmaz.

Emlékeztető: Fontos változások a budapesti magán- és egyéb szálláshelyekre vonatkozóan 2025. március 12.
rovid_tavra_kiveheto_szallas.jpgBudapest turizmusa továbbra is növekszik, a város az egyik legkedveltebb európai úti célként vonzza a látogatókat. Azonban a rövid távú lakáskiadás szabályozása szigorúbbá vált, és 2025. január 1-jétől életbe léptek az új előírások, amelyek meghatározzák a magán- és egyéb szálláshelyek működtetésének feltételeit.

Lakhatási Tőkeprogram: új lendület a magyar lakáspiacnak 2025. március 4.
lakopark_kepe_2050-ben_Bp_en.pngA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bejelentése szerint márciusban kezdetét veszi a Lakhatási Tőkeprogram, amely 200 milliárd forintos keretösszeggel indul, és várhatóan 800-1000 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztést generálhat Magyarországon. A program célja a lakásépítések ösztönzése, ami a következő öt évben akár 30 ezer új lakóingatlan megépüléséhez is hozzájárulhat.

Lakásbiztosítás váltás: ezeket érdemes tudni a lehetőségről 2025. február 28.
biztositasi_kerekasztal.JPGA legtöbb háztartásban kötelező kellék a lakásbiztosítás, azonban ezeket a szerződéseket sokan nem tartják naprakészen. A több évvel ezelőtt megkötött biztosítások sokszor baj esetén nem jelentenének teljes védelmet, és sokszor jóval kedvezőbb feltételekkel is elérhetőek lennének a naprakészebb szolgáltatások. Március 1-jétől azonban mindenkinek lehetősége nyílik idén is megvizsgálnia a jelenlegi lakábiztosítását és kedvezőbb konstrukcióra váltani.

Milliókat nyerhetnek társasházak az OTP Bank pályázatán – mutatjuk hogyan! 2025. február 25.
OTP_palyazat_2025.jpgAz OTP Bank idén is meghirdeti Társasházi Pályázatát, amelyre 2025. május 31-ig jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek lakóközösségei. Idén 20 társasházi közösség nyerhet összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást lakókörnyezetük fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tételére. A bank célja, hogy a tenni akaró társasházakat segítse, és hozzájáruljon a közös lakókörnyezetek hosszú távú fejlődéséhez és modernizálásához.

Házközponti fűtés korszerűsítése felújítási alapból és célbefizetésből? 2025. február 26.
dr._KBK_f_v_tht.jpgA társasházunkban házközponti fűtés van, a kazán 37 éves. Ebben az évben szeretnénk lecserélni. A kérdésem, hogy hány szavazat szükséges a cseréhez? Elég a közgyűlésen megjelentek 51%-a? A finanszírozása egyrészről felújítási alapból, másrészről célbefizetésből menne. A lakások alatt vannak garázsok amik szintén tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ebben az esetben a garázsoknak is fizetniük kell tulajdoni hányaduk szerint a kazáncsererébe? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Ezek a költségek nőttek infláció feletti mértékben a társasházakban 2024-ben 2025. február 18.
inflacio_tarsashaz.jpgA THT és az eHÁZ közös, országos szintű, 5609 társasház anonim adatai alapján készült felmérés rávilágított arra, hogy a társasházak fenntartásával kapcsolatos költségek jelentős emelkedést mutattak 2024-ben. Az adatok szerint a drágulás az egyes költségelemeknél különböző mértékű volt, egyes tételek infláció felett, mások annál is jelentősebben nőttek.

Kitekintő: Az államilag támogatott lakáshitelek az ingatlanárak növekedéséhez vezettek 2025. február 26.
Primosten_horvatorszag.jpgHorvátországban a 2017-ben bevezetett, APN program névre hallgató államilag támogatott lakáshitelek komoly hatással voltak az ingatlanpiacra. A hitelprogram célja az volt, hogy megkönnyítsék a fiatalok számára az első otthonuk megszerzését, ám hosszútávon épp az ellenkezőjét érték el: az ingatlanárak drasztikusan megugrottak.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások