Barion Pixel

Folytatódik a társasházak távfűtés-korszerűsítési programja

2020. december 19.
Tavfuteses_hazak.jfifAz ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (a továbbiakban Támogató) a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódóan pályázati kiírást tesz közzé a lakosság részére energiahatékonyság növelését, a meglévő lakóingatlanokban lévő, a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti,- és társasházi lakások szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházások támogatására.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke és aránya:

A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 50 %-a. A támogatás összege minimum 150.000 Ft, azaz százötvenezer forint, maximum 75.000.000 Ft, azaz hetvenötmillió forint.

További korlát a támogatás maximális mértékének meghatározása során: A támogatás maximális mértéke lakásonként 400.000 Ft, azaz négyszázezer forint.

A Pályázati Kiírás keretében az alábbi szervezetek jogosultak pályázatot benyújtani:
A pályázati konstrukció keretében a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak:

692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek - Társasházak
593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek - Lakásszövetkezetek

A pályázaton való részvétel feltétele a Társasházak esetén a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakásának tulajdoni hányada alapján számított legalább egyszerű szavazattöbbséggel (Ismételt közgyűlésen, egyszerű többséggel meghozott határozat nem elegendő. Társasházak esetén az épület / épületrész összes lakásának tulajdoni hányadára számított 50%- nál magasabb támogatói szavazat fogadható el.), a Lakásszövetkezetek esetén pedig a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakástulajdonnal rendelkező tagok, nem tag - és Lakásszövetkezet tulajdonában lévő lakások esetén a szövetkezet, mint lakástulajdonos - tulajdonosok legalább több mint felének a támogató szavazatával meghozott közgyűlési határozat. Közgyűlési határozat meghozható közgyűlésen vagy írásbeli szavazással.

Támogatható tevekénységek, főbb műszaki elvárások:
A pályázati kiírással a kimutatható energia-megtakarítást és CO2 kibocsátás csökkenést eredményező, távhőszolgáltatásban érintett fűtési rendszerek korszerűsítése, felújítására irányuló beruházások támogathatóak. A fűtési rendszer teljeskörű (a kiírásban az önállóan támogatható tevékenységek valamelyikét és az önállóan nem támogatható, választható tevékenységeket teljes körűen tartalmazó) korszerűsítése esetén a támogatás nyújtásának feltétele az épület hőközpontjában mért, időjárásra korrigált hőfogyasztás legalább 10%-os mértékű energiafogyasztás csökkentésének vállalása a Pályázó részéről, mely vállalás igazolására a korszerűsítést követő monitoring időszak alatt benyújtandó, Távhőszolgáltató által kiállított dokumentumok szolgálnak.

Pályázat benyújtása:
Pályázatot elektronikusan (ügyfélkapus viszontazonosítást követően) 2021. március 16. 10:00 órától a Támogatónál rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. augusztus 31-ig lehetséges benyújtani.

A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújtható be az adatlapok kitöltésével és szkennelt (digitalizált) dokumentumok csatolásával.

A benyújtáshoz szükséges mellékletek és nyilatkozat-minták, valamint a teljeskörű Pályázati Kiírás a hír végén találhatóak és tölthetők le.

A Pályázati Kiírás ITT érhető el

A benyújtáshoz szükséges dokumentumok ITT (az ismertető végén) tölthetők le.

További híreink


Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

Csökken a régi családi házak ára Finnországban – meglepő fordulat 2025. május 28.
A régi családi házak ára országszerte hat százalékkal csökkent Finnországban 2025 első negyedévében - derül ki a statisztikai hivatal friss adataiból. A váratlan áresést a kereslet csökkenése, a demográfiai változások és a vidéki ingatlanok iránti alacsony érdeklődés hajtja.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások