Barion Pixel

FŐGÁZ- a Magyar Olimpiai Csapat Arany fokozatú támogatója

2010. július 23.
Az egyetlen magyar többségi tulajdonú gázszolgáltató, mely eddig, kreatív megoldásokkal előrukkoló szolgáltatóként és innovatív termékek fejlesztőjeként is erősítette márkanevét, mostantól a magyar sportolók felkészülését és jövőjét támogató cégként is hangsúlyozza hazai kötődését.

Ennek jegyében írt alá támogatói szerződést Dr. Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Dr. Bakonyi Tibor a Fővárosi Gázművek Zrt. vezérigazgatója. A több olimpiai bajnok sportolónk jelenlétében létrejött megállapodás értelmében a cég a Magyar Olimpiai Csapat és a Magyar Olimpiai Bizottság Arany fokozatú támogatójává, valamint a MOB környezetvédelmi programjának és Olimpikon Életút Programjának kiemelt támogatójává vált.

A Fővárosi Gázművek Zrt. jelentős anyagi erőforrás nyújtásával kívánja támogatni a Magyar Olimpiai Csapat felkészülését a Londoni Nyári Olimpiai Játékokra, továbbá a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját, ezen belül kiemelten kívánja segíteni az olimpiára készülő sportolók felsőfokú tanulmányainak végzését, továbbá a MOB környezetvédelmi munkáját és ezzel kapcsolatos eseményeit.

A társaság megalakulása óta a sport és a sportolás elkötelezett támogatója. 90 éves múltra visszatekintő, és jelenleg is számos sportágban aktív saját sportegyesülete van. Büszkén mondhatja el, hogy közel félszáz „Főgázos" olimpikon, válogatott sportoló és magyar bajnok szerzett sikereket a hazai sportmozgalomnak. A most aláírt együttműködés értelmében e támogatással a cégcsoport kiemelten kívánja segíteni a fiatal olimpikonok karrierjének és civil életre történő felkészülésének összehangolását, és a minél sikeresebb olimpiai szereplést.

A környezetvédelem és a környezettudatos magatartás hagyományos része a Főgáz társadalmi felelősségvállalásának és támogatói tevékenységének. Környezetünk védelme érdekében a vállalat számos környezetkímélő technológia - mint például a CNG, a földgáz üzemű gépjármű - elterjesztésén munkálkodik. Ennek fényében érthető szándéka a cégcsoportnak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi programjának is kiemelt támogatója kíván lenni.

További híreink


Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! 2025. december 23.

2026-tól új jogi keretben működhetnek az energiaszövetkezetek 2025. december 23.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat.

Kirekesztő lakcímrendeletek: panaszt tett az Amnesty International az Európai Bizottságnál 2025. december 23.
Az Amnesty International Magyarország panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a 2025 nyarán elfogadott "helyi önazonosság védelméről" szóló törvény és az annak alapján született önkormányzati rendeletek miatt. A szervezet szerint a szabályozás uniós jogot sért, rendszerszintűen diszkriminatív, és aránytalanul sújtja a szegényebb, illetve roma származású lakosságot.

http://www.mitoe.hu
Valós használat kontra tulajdoni lap - szemétszállítási díj igazságosan? 2025. december 22.
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Biztosítók kerekasztala: Miért drágultak 2025-re a társasházi biztosítások? 2025. december 21.
A társasházi biztosítások díja az elmúlt évben érezhetően megemelkedett, de az okok korántsem egyértelműek. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n a biztosítói kerekasztalnál négy piaci szereplő képviselői vitatták meg, miért kerülnek egyre többe a biztosítások, hogyan működik a mestervonalas assistance, és miért nem old meg mindent a kötelezővé tétel. Simon János (Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.), Antalffy Dániel (Allianz Hungária Zrt.), Hegyháti Szilvia (Generali Biztosító Zrt.) és Lévai Dániel (Netrisk Magyarország Kft.) beszélgetéséből kiderült: a biztosítások világa legalább annyira sokszínű, mint maguk a társasházak.

Papírmentes tűzvédelmi naplózás: tapasztalatok, előnyök ingatlanüzemeltetők számára 2025. december 19.
Felvételsorozat harminckettedik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Fekete Attila, ügyvezető - fiREG Kft.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Közös képviselőt keres egy társasház Dunakeszin 2025. december 18.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Nem elég a sablon – Társasházi SZMSZ készítés a gyakorlatban. Mit szabályozzunk és mit ne? Mire figyeljünk? 2025. december 18.
A társasházak jelentős részében a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) puszta kötelező dokumentumnak tűnik: kiemelik a törvényszöveget, belemásolják egy fájlba, a közgyűlés megszavazza, a közös képviselő beadja a földhivatalba, aztán senki nem nyitja ki többé. Dr. Kiss Balázs Károly, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének elnöke előadásában azt mutatta be, hogy a jogszabály ennél jóval többet enged, és az SZMSZ a ház gyakorlati működésének egyik legfontosabb eszköze lehet.

Villamos biztonsági felülvizsgálatot végző szakemberek nyilvántartásáról döntöttek 2025. december 17.
Egy országos kamarai nyilvántartás létrehozásáról született döntés. A módosítás értelmében a jövőben csak olyan szakember végezhet villamos biztonsági ellenőrzést, akit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásba vett.

Megjelent a THT decemberi száma 2025. december 16.
Az év végi hajrá után december közepétől a családé és a szeretteinké a főszerep. A következő napokra, hetekre mindenki számára az öröm és boldogság kell, hogy előtérbe helyeződjön, elfelejtve az év közbeni pörgést, rohanást, bajokat, minőségi időt szentelve egymásnak. Ezúton kívánunk meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog új évet valamennyi olvasónk számára!

Újbuda az Alkotmánybírósághoz fordulhat a kiemelt beruházások miatt 2025. december 16.
Újbuda önkormányzata jogi lépések előkészítését kezdte meg a kerületben zajló nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások miatt. A városrészben 19 ilyen projekt több mint tízezer új lakás építését hozza magával, ami akár húsz-harmincezer új lakost is jelenthet, miközben a szükséges infrastruktúra nem fejlődik a növekedés ütemében.

Közös költség elmaradás: a tulajdonos és a közös képviselő is felelős lehet 2025. december 15.
Egy elmaradt közös költség néha nemcsak a társasház pénzügyeit, hanem a közös képviselő szakmai felelősségét is próbára teszi. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló egy friss, jogerős ítélettel zárult esetet ismertetett, amely jól példázza, hogyan csúszhat el egy ügy, ha a közös képviselő nem elég körültekintő, és a korábbi mulasztásokra nem figyel oda. Az esetben a pereskedés végül többe került, mint maga a vitatott összeg.

Energiahatékonyság és megtakarítási lehetőségek a fűtési rendszerekben - olcsóbban és gyorsabban 2025. december 12.
Három hasznos beszélgetés költségcsökkentő, praktikus megoldásokról az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadók: Marosi Balázs, épületgépész mérnök, ügyvezető - HERZ Armatúra Hungária Kft, Dráviczki Péter, ipari kereskedelmi vezető - Ariston Hungária Kft, valamint Kádár Katalin, kelet-európai régióvezető - MACDermid Alpha Hungary Kft. Fernox üzletág.

Januártól külterületi ingatlanra is felvehető a FIX 3%-os Otthon Start hitel 2025. december 11.
Megjelent a 392/2025. (XII. 10.) Kormányrendelet, amely fontos könnyítést vezet be az Otthon Start programban elérhető FIX 3%-os lakáshitelnél. A módosítás lényege, hogy 2026. január 1-jétől nemcsak belterületi, hanem külterületi lakóházak megvásárlására is igényelhető a támogatott hitel.

Lakossági energiatároló program indítását tervezik 100 milliárd forintos kerettel 2025. december 11.
A kormány új, 100 milliárd forintos keretösszegű lakossági energiatároló programot indít - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. A támogatás célja, hogy a napelemmel rendelkező háztartások tartósan önellátóvá váljanak, és stabilabban biztosítsák saját villamosenergia-ellátásukat.

Bevonhatók a garázstulajdonosok a közös költségek viselésébe? 2025. december 11.
Több társasház által körbezárt udvarban mintegy ötven garázs áll évtizedek óta úgy, hogy tulajdonosaik nem járulnak hozzá sem a terület fenntartásához, sem a közös problémák megoldásához. A terület biztonsági kockázatai azonban sürgetik a közös fellépést: a lakók elektromos kapuval zárnák a területet, ám felmerül a kérdés, miként vonhatóak be ebbe a garázsok tulajdonosai. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Fiatalok lakhatási válsága, átalakuló európai diáklakáspiac – soha nem volt olyan nehéz, mint ma 2025. december 11.
uipi-private-student-housingA fiatal európaiak önállósodása soha nem volt olyan nehéz, mint ma. A diákotthonok és megfizethető albérletek hiánya egyre több városban válik problémává, miközben az egyetemek versenye a tehetségekért felerősíti a nyomást. Az Európai Parlament meghallgatása a fiatalok lakhatási kihívásairól és a UIPI átfogó európai tanulmánya a magánpiaci diáklakások trendjeiről ugyanarra a következtetésre jut: a jelenlegi kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel, az árak elszálltak, a piaci szereplők pedig szabályozási, gazdasági és társadalmi akadályokkal küzdenek.

Magas költségek, bizonytalan kereslet – Merre tart az építőipar? 2025. december 10.
Miközben az árak és a kereslet történelmi csúcsokat értek el, a kínálati oldal egészen más képet mutatott 2025-ben. Kevesebb lakás készült el, mint az elmúlt években, de a megkezdett építkezések és az engedélyek száma látványosan megugrott. A budapesti új építésű lakások kínálata bővül, de az árak továbbra is rendkívül magasak. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk harmadik része azt járja körbe, hogyan alkalmazkodik a fejlesztői és építőipari szektor a megváltozott környezethez.

Pályázat indul Erzsébetvárosban akadálymentesítésre: 400 000 Ft támogatás lakásonként 2025. december 9.
A VII. kerületi Erzsébetváros Önkormányzata új pályázattal segíti a kerületi fogyatékossággal élő lakókat abban, hogy saját lakásukat akadálymentessé tegyék. A támogatást vissza nem térítendő formában, előfinanszírozásban folyósítják.

A Kúria megsemmisítette Üllő változtatási tilalmát 2025. december 8.
A Kúria Önkormányzati Tanácsa visszamenőleg semmissé nyilvánította Üllő Város Önkormányzatának változtatási tilalomról szóló rendeletét. A döntés lényege, hogy a helyi szabályozás nem használható arra, hogy egy már kiemelt beruházásként szabályozott állami projekt megvalósulását blokkolja, még akkor sem, ha az önkormányzat és a helyi közösség ezzel a beruházással érdemben nem ért egyet.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások