Barion Pixel

FATRAFOL – Darázsfészek a csempe alatt – Teraszfelújítás szakszerűen

2022. július 25.
fatrafol1.pngA hasznosított tetők és velük együtt a teraszok, erkélyek kivitelezése igen érdekes eredményeket vetít a szemünk elé, hiszen a lakók többségének érdeklődése addig tart, amíg az általuk választott burkolat olyan, amilyennek maguk megálmodták. Sajnos ez a szemlélet akkor is él, ha csoda megoldás minden más lakó életét tönkre teszi. Mindenek előtt le kell szögezzük, a mázas kerámia lapok, az alkalmazott fugázó anyagok nem számítanak vízzáró megoldásnak és soha nem is tekintettük ezeket vízhatlan szigetelésnek.

Gyakori hibák

Gyakran látott tévedés, hogy a lakók a régi átázott burkolatra újra ráburkolnak, vagy ráburkoltatnak. Ahogy erre fentebb is kitértem, a hiba attól nem oldódik meg, hogy ismételten elkövetjük, csak a pénzt szórjuk ki az ablakon és amint sor kerül a szakszerű felújításra ezeket a rétegeket elsők között bontják el. Tehát a burkolat alá szigetelés kell! Erkély lemezek esetén (tehát ha nincs lakótér alatta), megengedett a kenhető szigetelések alkalmazása, ebben pedig egy felkészült burkoló is a segítségünkre lehet. Figyeljünk oda ugyanakkor, hogy a kenhető szigetelések lokális alkalmazása szintén nem megoldás. Rendszerben, teljes felületben kell gondolkodnunk és a szerkezeti csatlakozásokat is ki kell alakítanunk! Tehát a nyílászárók, cseppentő lemezek, korlátláb szigetelő gallérok elhelyezése megkerülhetetlen feladat. A teraszok esetében (ha lakótér van a födém alatt) már a hazai irányelvek is leples, teljes értékű szigetelést írnak elő, amely megfelelő rétegrendi kialakításban lehet bitumenes lemez is, ugyanakkor a csatlakoztathatóság és a rugalmasság miatt a PVC szigetelések, mint a Fatrafol 810/V hosszabbtávon jelentenek megbízható megoldást.

Lyuk a terasz rétegrenden, avagy „az már nem az én lakásomhoz tartozik" 

Fatra_augusztus_1.jpg

Kiemelt szakszerű elválasztás lakások között Fatrafol 810/V szigeteléssel

Fatra_augusztus_2.jpg

Lehetőségek útvesztője

A terasz kialakításának rengeteg alternatív módja adódik, amely jellemzően inkább félreértésekhez vezet, mintsem, előre mozdítaná a helyzetünket. Éppen ezért javasolt szakember segítségét kikérni a megfelelő rétegrend összeállításában, annak függvényében, hogy mit is szeretnénk látni végül a lábunk alatt. Ne felejtsük el, hogy a terasz lényegében egy hasznosított lapos tető, tehát megfelelően masszív páratechnikai rétegre, méretezett hőszigetelésre, lejtésképzésre és szakszerűen kialakított csapadékvíz szigetelésre is szükségünk van. Szintén kiemelt szempont a vízelvezetés megválasztása, belső rendszer esetén teknőszigetelést hozunk létre, minden falszakaszon a járósík felett 30 cm magasságig felvezetve a szigetelést, míg külső vízelvezetés esetén megfelelő cseppentő lemezekre lesz szükségünk és egy jól méretezett függő ereszcsatornára. Függetlenül attól, hogy melyikre tesszük le a voksunkat, gondoskodjunk róla, hogy minden síkról, minden rétegről levezessük a csapadékot! Hidegburkolat esetén ez a burkolat felső síkját, a kenhető szigetelés síkját és a leples szigetelés síkját is érinti, amely már speciális cseppentőket és komoly odafigyelést kíván az eresz vonalán!

Az aktuális tapasztalatok alapján a legmegbízhatóbb megoldás a teknőszigetelés és a nyitott fugás burkolati rendszerek alkalmazása, amely akár a déli tájolás esetén is - tehát kiemelkedő téli-nyári hőterhelés mellett is - rugalmas és könnyen karbantartható rétegrendet, elegáns burkolati megoldást tesz lehetővé.

Fatra_augusztus_3.jpg

Nyitott fugás burkolat készítése zúzott kavics ágyon, kiegészítő távtartókkal Fatrafol szigetelésen

Részleteiben

Ilyenkor a Fatrafol 810/V PVC szigetelésünket a járósík felett 30 cm-el fóliabádog viharlécen zárjuk, a csomópontokat PU bázisú tömítőkittel tömítjük. Műanyag nyílászárók esetén a toktoldókon stabil, forrólevegővel hegesztett varratokat hozunk létre ezzel is biztosítva a csomópont stabilitását. Alumínium illetve fa nyílászárók esetén fóliabádogot alkalmazunk, legalább 5 cm vízküszöb biztosítása mellett. A korlátlábak esetén előre gyártott, méretpontos szigetelő gallérokat alkalmazunk, lehetővé téve, hogy a későbbiekben akár fedőkő, vagy kétvízorros fallefedés készülhessen. A Fatrafol 810/V lemez tetejére ezt követően közvetlenül is elhelyezhetjük a WPC rendszerek párnafáit, vagy a burkoló lapok távtartó tappancsait. Abban az esetben, ha folyamatos, aktív használatra készülünk, érdemes egy felületszivárgó beiktatásával kavics zúzalék ágyba fektetni a burkoló lapokat. Ez arra is lehetőséget biztosít, hogy az íves lapszélek, esetleg beforduló lapok teljes felületi alátámasztást kapjanak elkerülve ezzel a lapok sérülését, törését. Fontos előny, hogy a nyitott fugás rendszerek esetében a csapadék azonnal a vízszigetelés síkjára kerül, tehát egyedül innen kell a kicsöppentést, vízelvezetést megoldanunk! Folyókák beépítése a burkolat síkjában csak a nyílászárók előtt lehet indokolt.

Jámbor Zsolt / fatrafol.hu

További híreink


Megjelent a Közlönyben a januári rezsistop - kinek jár a 30%-os kedvezmény, és mikor jelenik meg a számlában? 2026. február 3.
A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.

Ez a program és vadonatúj szakkönyv várja Önt február-márciusban a THT roadshow-ján! 2026. február 3.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026".

Közös képviselőt keres egy társasház Szegeden 2026. február 3.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

http://www.mitoe.hu
Megnyílt a támogatás az otthoni energiatárolókra 2026. február 3.
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.

Sokasodó társasházi feladatok: itt a megoldás! Interjú Gáts Bencével, a KK Megoldások Kft. ügyvezetőjével 2026. február 2.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.

Változtatási tilalmat rendelt el Újbuda 2026. január 30.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Távhő okos mérés – Miért? – Hogyan? 2026. január 30.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.

30 százalékos rezsikedvezményt ad a kormány a januári fogyasztásra 2026. január 29.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új forgatókönyv kell – átalakítják a társasházi felújítások rendszerét a régióban 2026. január 28.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.

Otthontámogatás: bővül a jogosulti kör, hosszabb határidők, végrehajtási védelem 2026. január 27.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

Marad a szaldó kivezetése – az Alkotmánybíróság lezárta a napelemes vitát 2026. január 23.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.

„Nem nézhetjük tétlenül” – az I. kerület egyeztetést sürget a rövidtávú lakáskiadás ügyében 2026. január 22.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.

A társasházi érdekképviselet új korszaka – a MITOE tevékenysége 2026. január 22.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.

„Szemétledobóval vettük a lakást” – mégis bezárhatja a társasház? 2026. január 21.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

MITOE–THT együttműködés: 2026-ban minden THT-előfizető számára megnyílik a THT társasházi és ingatlanpiaci szakmai mesterséges intelligencia használata 2026. január 20.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.

Nem elég a támogatás – miért kell a magántőke a társasházak energetikai felújításához? 2026. január 19.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.

Ha bérbe adom, ha eladom – Tűzvédelmi biztonság az ingatlan piacon 2026. január 16.
Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program 2026. január 15.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások