Csepeli társasházak szigorú ellenőrzése2013. április 9. |
|---|
| Több millió forint kár érhette a csepeli közvagyont, mivel a társasházak közös képviselőinek egy része a tulajdonos önkormányzat, illetve a vagyonkezelő Csevak ellenőrzésének hiánya miatt lényegében azt tehette az elmúlt 16-18 évben, amit akart - közölte Pákozdi József, a csepeli képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnöke. Több közös képviselő esetében még a sikkasztás gyanúja is felmerült: ellenük magánszemélyek feljelentést tettek - jelent meg a hír a csepel.hu portálon. |
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
- Milyen visszaélések gyanújára derült fény a társasházak esetében?
- Konkrétan milyen felelősség terheli a korábbi Csevakot? - A Csevaknak a közvagyon védelme érdekében ellenőriznie kellett volna a közös képviselők éves gazdasági beszámolóját, de ezt nem tette meg. Annak sem járt utána, hogy valójában kik a közös képviselők. Ha a törvényben előírt kötelezettségének eleget tett volna, nem történtek volna visszaélések. A társasház lakói az önkormányzattól is számon kérhették volna, hogy a közös képviselőt miért nem veszi rá a törvényes működésre, de nem volt szokás a számonkérés, a korábbi önkormányzatok pedig nem törődtek a sikkasztásgyanús ügyekkel. - Milyen szigorítások várhatók a közös képviselők ellenőrzésére? - A képviselő-testület tavaly decemberben fogadta el a javaslatot, hogy az önkormányzati tulajdonú társasházaknál a Csepeli Városgazda Zrt. tagságot szerezzen a számvizsgáló bizottságban. A három tagból álló számvizsgáló bizottság jogosult a közös képviselő ellenőrzésére. Korábban az volt a gyakorlat, hogy a számvizsgáló bizottságokba a tisztességtelenül dolgozó közös képviselők saját embereiket, lekötelezettjeiket választatta be, s ezzel lehetetlenné tette a valódi számonkérést. A Csepeli Városgazda Zrt. két új státust tölt be márciustól, akiknek az lesz a feladatuk, hogy 2010-ig visszamenőleg ellenőrizzék az összes társasház éves beszámolóit. Ha a legkisebb gyanú felmerül a törvénytelenségre, kötelességük feljelentést tenni a közvagyon védelme érdekében. - Milyen reakció várható a közös képviselőktől a szigorítás után? - A tisztességesen dolgozó közös képviselők örülnek a rendeletnek, mert elindul egy tisztulási folyamat. Akik erkölcstelenül és törvénytelenül végzik a munkájukat, valószínűleg mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a vagyonkezelő képviselője ne lehessen a számvizsgáló bizottság tagja. Akkor ugyanis felügyelet alá kerül a tevékenységük, és nem tudják félrevezetni a lakókat valótlan tájékoztatással. Bizonyos közös képviselők máris tüzelik a lakókat a Csepeli Városgazda Zrt. ellen. Olyan képtelen történeteket találnak ki, hogy a vagyonkezelő akarja megszerezni a közös képviseletet, holott ez nem igaz. A rendelet ugyanakkor csak azokra a társasházakra érvényes, ahol az önkormányzatnak tulajdona van. A lakókat is biztatjuk, hogy tegyenek bejelentést, ha társasházuk vagyonát illetően törvénytelenséget, a sikkasztás gyanúját észlelik. Kérdéseikkel bátran fordulhatnak Papp Györgyhöz, a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársához, akit a 278-5848/ 228-as telefonszámon érhetnek el. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások

Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a THT jogi szakértője a társasházi képviselők regisztrációs kötelezettségének földhivatali tapasztalatairól számolt be a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n. A több mint négyszáz ügyön alapuló gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az eljárás még mindig tele van bizonytalansággal, hibás bejegyzésekkel és értelmezési zavarokkal.
A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026". 
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját. 
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba. 







































