Barion Pixel

Csaló telefonhívásokra figyelmeztet az OTP Bank

2024. március 21.
otp_logo.jpgAz OTP Bank figyelmeztetése szerint az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az ügyfeleket célzó, bank nevében történő csaló telefonhívások száma - közölte a pénzintézet a honlapján a figyelmeztetést. A csalások ezen módjára a bankon kívül a Rendőrség és Olvasóink is figyelmeztetnek. Figyeljünk oda!

Az OTP Bank honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ezekben a hívásokban a csalók a Bank biztonsági, vagy egyéb munkatársának adják ki magukat, a bizalom megerősítése érdekében egyes esetekben még fotóval ellátott hamis igazolványt is küldenek az ügyfél e-mail címére. A kár megakadályozása érdekében az ügyfeleket különböző programok számítógépre vagy telefonra történő telepítésére hívják fel, amit a csalás megelőzését, illetve megakadályozását végző "vírusirtó"-ként jellemeznek.

Természetesen ezek közül egyik sem igaz, a telepített program segítségével a csaló láthatja az ügyfél informatikai és mobil eszközön lévő összes adatot, így az internet vagy mobilbank belépéshez szükséges jelszavakat, a banktól érkező megerősítő kódokat. Ezek ismeretében hozzáférnek a bankszámlákhoz és amelyeket felhasználva elutalják a pénzt az ügyfél számlájáról.

Az OTP Bank hangsúlyozza, hogy sohasem kéri ügyfeleitől programok telepítését és a kollégák sem küldenek igazolványfotót maguk azonosítása érdekében. Azt kéri, hogy ügyfelei fokozott körültekintéssel járjanak el az ilyen hívások során és ne telepítsenek ismeretlen szoftvereket saját eszközeikre, különösen akkor, ha arra telefonhívás során kérik meg őket! A címzett figyelmesen olvassa el a banki SMS és push üzeneteket, az azokban megküldött kódokat pedig senkinek se adja ki! 

Olvasói jelzés alapján olyan jellegű adathalász próbálkozás is volt, amikor valakit nem mint OTP-s ügyfelet hívtak fel a csalók. Az - állítólagos - OTP nevében kezdeményezett telefonhívás során azt közölték, hogy az OTP bank a hívott fél részéről  utalást észlelt egy saját ügyfele pl. Gipsz Jakab számlájára, aki nálunk „adathalász-gyanús" listán szerepel, ezért kérik az utalás tényének megerősítését és a hívott fél bankkártyája meglétének ellenőrzését (így próbálják kideríteni, hogy melyik bank ügyfele). Majd tájékoztatták, hogy a hívott felet nemsokára saját bankja fogja keresni egyeztetés céljából. Ebben a történetben a magát saját bankos kollégának kiadó személy "egyeztető hívása" során próbálták a csalók megszerezni a hívott személy bankoláshoz szükséges adatait.

A Rendőrség is felhívja a figyelmet a honlapján a csalók ilyen jellegű módszerére, a következő történettel. Egy 83 éves veszprémi lakost azzal hívott fel egy magát banki ügyintézőnek kiadó nő, hogy a számláját támadás érte, de az AnyDesk program segítségével ez elhárítható. Miután a nyugdíjas férfi telepítette a programot a számítógépére, azt látta, hogy számláján különböző műveleteket kezdtek végezni. Ez gyanús lett neki, de már nem tudott beavatkozni a folyamatba. Megszakította a hívást, és személyesen elment a bankjához, ahol arról tájékoztatták, hogy több mint kétmillió forintot elutaltak az egyenlegéből.

Fokozottan figyeljünk tehát adatainkra! Minden - adataink kiadására irányuló - kérés ébresszen gyanút bennünk! Ez történhet telefonhívás, SMS-üzenet, közösségi oldalon keresztül érkezett üzenet vagy e-mail formájában, azonban olyan is van, hogy a csalók linket küldenek egy adathalász mobilalkalmazás letöltéséhez, vagy a bank hamis weboldalához. 

A hívások valóságtartalmáról visszahívással könnyen meg tudunk győződni. A telefonos, számítógépes, SMS-es és e-mailes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán találnak.

További híreink


Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

Csökken a régi családi házak ára Finnországban – meglepő fordulat 2025. május 28.
A régi családi házak ára országszerte hat százalékkal csökkent Finnországban 2025 első negyedévében - derül ki a statisztikai hivatal friss adataiból. A váratlan áresést a kereslet csökkenése, a demográfiai változások és a vidéki ingatlanok iránti alacsony érdeklődés hajtja.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások