Berényi Ferenc: "Kitartás és becsületes munka szükségeltetik ehhez a szakmához"2024. január 12. |
|---|
A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „AZ ÉV VÁLSÁGMENEDZSER TÁRSASHÁZKEZELŐJE 2023" elnevezésű díjat Berényi Ferenc kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.
|
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
Névjegy: Név: Berényi Ferenc Mit tartana fontosnak elmondani magáról az olvasóknak? Három gyermek édesapja vagyok és felsőfokú pénzügyi-számviteli végzettséggel rendelkezem. A megalakulása óta látom el a Társasház irányítását társadalmi munkában, díjazás nélkül. Ezt egy induláskor elfogadott rendszer teszi lehetővé, melyben kitaláltuk a közös képviselő helyettesi posztot. Ebben a rendszerben minden banki tranzakciót és nagy értékű szerződést két aláírással látunk el. Bihari László ezt a munkát negyven éve segíti. Ez a rendszer kiegészül azzal, hogy minden tulajdonos a saját területén önállóan segíti a napi gondok megoldását (legyen az villanyszerelés, külső kertészeti munkák, parkoló építés stb.). Negyven év alatt sokat fejlődött a társasház (értem itt többek közt a leválást a távhő rendszerről, a saját meleg víz ellátás kialakítását, lépcsőházak felújítását, ablakcserét, hőszigetelést a padlástéren is, tetőfelújítást, azbeszt pala lecserélését, kondenzációs kazánok beépítésát a leváláskor használtak helyett stb.). Visszatekintve a pályafutására, mit élt meg a legnagyobb kudarcaként? Sok megoldandó és problémás eset történt az elmúlt 40 év alatt, de olyat, hogy legnagyobb kudarc nem emelnék ki, mivel ilyen nem volt. Kudarcként inkább a hivatalos szervek hozzáállását tudnám említeni, melyek az alábbiak: Mit könyvelne el legnagyobb sikerének? Azt, hogy hatósági ellenszélben is még „élünk". Mit tenne másként, ha újra kezdhetné a pályát? Valószínű, hogy újra elvállalnám a felkérést. Mit tanácsolna annak, aki most kezdi a szakmát? Kitartás és becsületes munka szükségeltetik ehhez a szakmához. Kedves Ferenc! Még egyszer gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk! A THT Csapata |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó pHD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait, 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „AZ ÉV VÁLSÁGMENEDZSER TÁRSASHÁZKEZELŐJE 2023" elnevezésű díjat Berényi Ferenc kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.

Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat. 
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A társasházi biztosítások díja az elmúlt évben érezhetően megemelkedett, de az okok korántsem egyértelműek. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n a biztosítói kerekasztalnál négy piaci szereplő képviselői vitatták meg, miért kerülnek egyre többe a biztosítások, hogyan működik a mestervonalas assistance, és miért nem old meg mindent a kötelezővé tétel. Simon János (Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.), Antalffy Dániel (Allianz Hungária Zrt.), Hegyháti Szilvia (Generali Biztosító Zrt.) és Lévai Dániel (Netrisk Magyarország Kft.) beszélgetéséből kiderült: a biztosítások világa legalább annyira sokszínű, mint maguk a társasházak.
Felvételsorozat harminckettedik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Fekete Attila, ügyvezető - fiREG Kft. 
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A társasházak jelentős részében a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) puszta kötelező dokumentumnak tűnik: kiemelik a törvényszöveget, belemásolják egy fájlba, a közgyűlés megszavazza, a közös képviselő beadja a földhivatalba, aztán senki nem nyitja ki többé. Dr. Kiss Balázs Károly, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének elnöke előadásában azt mutatta be, hogy a jogszabály ennél jóval többet enged, és az SZMSZ a ház gyakorlati működésének egyik legfontosabb eszköze lehet.
Egy országos kamarai nyilvántartás létrehozásáról született döntés. A módosítás értelmében a jövőben csak olyan szakember végezhet villamos biztonsági ellenőrzést, akit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásba vett.
Az év végi hajrá után december közepétől a családé és a szeretteinké a főszerep. A következő napokra, hetekre mindenki számára az öröm és boldogság kell, hogy előtérbe helyeződjön, elfelejtve az év közbeni pörgést, rohanást, bajokat, minőségi időt szentelve egymásnak. Ezúton kívánunk meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog új évet valamennyi olvasónk számára!
Újbuda önkormányzata jogi lépések előkészítését kezdte meg a kerületben zajló nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások miatt. A városrészben 19 ilyen projekt több mint tízezer új lakás építését hozza magával, ami akár húsz-harmincezer új lakost is jelenthet, miközben a szükséges infrastruktúra nem fejlődik a növekedés ütemében.
Egy elmaradt közös költség néha nemcsak a társasház pénzügyeit, hanem a közös képviselő szakmai felelősségét is próbára teszi. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló egy friss, jogerős ítélettel zárult esetet ismertetett, amely jól példázza, hogyan csúszhat el egy ügy, ha a közös képviselő nem elég körültekintő, és a korábbi mulasztásokra nem figyel oda. Az esetben a pereskedés végül többe került, mint maga a vitatott összeg.
Megjelent a 392/2025. (XII. 10.) Kormányrendelet, amely fontos könnyítést vezet be az Otthon Start programban elérhető FIX 3%-os lakáshitelnél. A módosítás lényege, hogy 2026. január 1-jétől nemcsak belterületi, hanem külterületi lakóházak megvásárlására is igényelhető a támogatott hitel.
A kormány új, 100 milliárd forintos keretösszegű lakossági energiatároló programot indít - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. A támogatás célja, hogy a napelemmel rendelkező háztartások tartósan önellátóvá váljanak, és stabilabban biztosítsák saját villamosenergia-ellátásukat.
Több társasház által körbezárt udvarban mintegy ötven garázs áll évtizedek óta úgy, hogy tulajdonosaik nem járulnak hozzá sem a terület fenntartásához, sem a közös problémák megoldásához. A terület biztonsági kockázatai azonban sürgetik a közös fellépést: a lakók elektromos kapuval zárnák a területet, ám felmerül a kérdés, miként vonhatóak be ebbe a garázsok tulajdonosai. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A fiatal európaiak önállósodása soha nem volt olyan nehéz, mint ma. A diákotthonok és megfizethető albérletek hiánya egyre több városban válik problémává, miközben az egyetemek versenye a tehetségekért felerősíti a nyomást. Az Európai Parlament meghallgatása a fiatalok lakhatási kihívásairól és a UIPI átfogó európai tanulmánya a magánpiaci diáklakások trendjeiről ugyanarra a következtetésre jut: a jelenlegi kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel, az árak elszálltak, a piaci szereplők pedig szabályozási, gazdasági és társadalmi akadályokkal küzdenek.
Miközben az árak és a kereslet történelmi csúcsokat értek el, a kínálati oldal egészen más képet mutatott 2025-ben. Kevesebb lakás készült el, mint az elmúlt években, de a megkezdett építkezések és az engedélyek száma látványosan megugrott. A budapesti új építésű lakások kínálata bővül, de az árak továbbra is rendkívül magasak. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk harmadik része azt járja körbe, hogyan alkalmazkodik a fejlesztői és építőipari szektor a megváltozott környezethez.
A VII. kerületi Erzsébetváros Önkormányzata új pályázattal segíti a kerületi fogyatékossággal élő lakókat abban, hogy saját lakásukat akadálymentessé tegyék. A támogatást vissza nem térítendő formában, előfinanszírozásban folyósítják.
A Kúria Önkormányzati Tanácsa visszamenőleg semmissé nyilvánította Üllő Város Önkormányzatának változtatási tilalomról szóló rendeletét. A döntés lényege, hogy a helyi szabályozás nem használható arra, hogy egy már kiemelt beruházásként szabályozott állami projekt megvalósulását blokkolja, még akkor sem, ha az önkormányzat és a helyi közösség ezzel a beruházással érdemben nem ért egyet. 






































