Barion Pixel

Az automatikus kárrendezés és a blokklánc-alapú biztosítások előnyei a társasházakban

2021. június 7.
Gergely OlivérAnnak ellenére, hogy jelenleg nyolc biztosító is kínál társasház-biztosítási termékeket, a magyar társasházi és lakásszövetkezeti állomány több mint fele nem biztosított. Sőt, a megkötött biztosítások nagyjából 30%-át kötötték csak át az elmúlt évben - hívta fel a figyelmet Gergely Olivér, a NiT-Risk Kft. területi vezetője a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete első online videokonferenciáján, az Okos Társasház 2021 országos online rendezvényen, amelyet 2021. április 28-án tartottak.

Mivel az egyéni biztosítások saját ingóságokra terjednek ki, fontos azonban megjegyezni, hogy jelentős mennyiségű azon kockázatok száma, amelyeket nehéz ebbe a kategóriában nevesíteni - például teremgarázs, napelem-rendszer. A felújítatlan strangok például időzített bombák, amelyeket nehézkes a közös költségből vagy biztosítási alszámlákról minden lakóval megfizettetni. Ezért érdemes felvetni, hogy miért ne lehetne egyben kezelve egy társasház összkockázata, mivel minden ház életében legalább egyszer bekövetkezik egy jelentősebb kár. Ehhez ajánlott a társasház-biztosítás, azaz a ház közös, egy egészként való biztosítása az egyetlen kiszámítható megoldás, így a közös területek felelőssége állandó, a vitás esetek minimalizálhatóak, ami kiszámítható nyugodt légkört teremt.

Fontos a társasházi biztosítások korszerűsítése

A már meglévő szerződések esetén érdemes a társasház biztosítását is korszerűsíteni, mert a piaci verseny egyre nagyobb a biztosítók között, így egyre kedvezőbb ajánlatokat dolgoznak ki. Az új kockázatokra új fedezeteket vezetnek be, amelyeket a régi (5-10 éves) szerződések nem tartalmaznak - például a már említett napelem-rendszer, teremgarázs állomány. A növekvő ingatlanértékek és helyreállítási költségek miatt felmerül az alulbiztosítottság kérdése is.

A NiT-Risk Kft. területi vezetője számos olyan, jelenleg is elérhető újdonságokra hívta fel a figyelmet, mint az azonnali vészelhárítás, amely káresemény esetén egyfajta asszisztenciát jelent, azaz nem kell a közös képviselőnek a szükséges szerelőt felkutatnia, mindent a biztosító rendez, de ilyen az online kárbejelentés is. Ennek köszönhetően ma már nem kell napokat várni a kárszakértőre, elérhetőek azok a megoldások - például okoseszközökkel, videochates bejelentkezésen keresztül megvalósított szemle - amelyek révén a kifizetés is gyorsan megtörténik, és hamarabb lehet a károkat felszámolni. Az ügyintézést segíti az SMS értesítés is, ami leveszi a terhet a közös képviselő válláról, de emellett számos újdonság érhető el a biztosítóknál, amelyek egy része rendkívül fontos, másik része kényelmi szolgáltatásokat ad.

Gergely Olivér szerint a társasházi biztosításokat kiegészítő ingóságbiztosítások esetén is lehet hibákat véteni. Jó kérdés, hogy a beépített bútor épületrésznek vagy ingóságnak számít? Mi történik, ha a lakók gyanútlanul megkötötték a biztosítást, de egyik sem tartalmazza ezt a tételt, ám csőtörés miatt kár éri a beépített bútort. Egy jó rendszer azonban felhívja a hiányosságokra a figyelmet.

Milyen a jövő társasházi biztosítása?

A jövő társasház-biztosítását vázolva a szakember elmondta, a legjobb egy, a társasházkezelő szoftverbe integrálható megoldás, ami a lakók számára is elérhető és érthető, bejelentés és vészelhárítás esetén is. Pontosan láthatóvá teszi, mire terjed ki a biztosítás, és már egyetlen kattintással pótolhatók a hiányosságok. Amellett, hogy rendkívül leegyszerűsíti ezeket a folyamatokat, a társasházkezelők iránti bizalmat is növelné, számukra az adminisztrációt is nagyban megkönnyítené.

Egy ilyen program csökkentené a bürokratikus időt, plusz információt biztosítana, ami életszerűbb, ember közelibb, átláthatóbb formája lenne a biztosítások kötésének. Alapja egy smart contract, azaz okos szerződés, amit előre meghatározott feltételek érvényesülése esetén automatikusan teljesítenek. Papírmentes, teljesen digitalizált formában, ami az aláírásra is vonatkozik. A blockchain technológiának köszönhetően megmásíthatatlan a tartalma, így minden fél biztonsággal használhatja. Másik fontos része pedig a kárrendezés. A smart contract és block chain technológiának köszönhetően a kárkifizetés automatikus lehet. A NiT-Risk jelenleg pedig saját kárrendezési szolgáltatással támogatja minden ügyfelét, beleértve a társasházakat és közös képviselőket is.

Biztosítás megkötése után az ügyfél nem feltétlen tudja, hogyan járjon el, de minden jól bejelentett kárt a biztosítók kifizetnek. A NiT-Risk saját kárrendezési szolgáltatása minden ügyfélnek ad támogatást, az ügyféllel való együttműködés nem a szerződéskötésig tart, hanem továbbviszik, egészen a kifizetésig. Ez a nagy károknál kifejezetten fontos, ezek kárrendezése nem egyszerű, nagy segítséget ad, ha egy szakértő végigkíséri az ügyfelet a biztosító oldaláról, amely egy fontos eleme a biztosításüzemeltetésnek. Érdemes tehát a fentieket megfogadva átgondolni a biztosításokat!

További híreink


Devizahitelesek helyzete 2025-ben 2025. június 18.
Kevés olyan pénzügyi esemény volt a rendszerváltás utáni Magyarországon, amely akkora társadalmi feszültséget és hosszú távú következményeket okozott volna, mint a devizahitelek kérdése. A 2000-es évek elején és közepén a lakosság tömegesen fordult az akkor vonzónak tűnő svájci frank és euró alapú kölcsönök felé.

Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény 2025. június 17.
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.

Megjelent a Távhőpályázat: Akár 200 ezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül 2025. június 16.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget. A 100 százalékos támogatásnak köszönhetően összesen akár 200 ezer háztartás fizetheti majd a jövőben a tényleges fogyasztása alapján a fűtést, ezzel jelentős megtakarításokat érve el.

A társasházkezelés digitalizációja – eHÁZ 2025 2025. június 16.
A társasházkezelés évtizedeken át papíralapú nyilvántartásokra, személyes ügyintézésre és hosszadalmas adminisztrációra épült. Azonban a modern technológia fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a folyamatok gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljanak. Gosuly Jolán az eHÁZ.hu/Info Sierra Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be az eHÁZ 2025 platformot.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások