Ahol beszélgetnek, ott felújítanak – társasházi mintaprojekt tanulságai2025. november 3. |
|---|
Ott valósul meg a felújítás, ahol közösség is épül. A Szolidáris Gazdaság Központ kutatói egy önként jelentkező társasház közreműködésével tárták fel a ház műszaki, energetikai és közösségi fejlesztési lehetőségeit. A pilot eredménye megmutatta, hogy a társasházi energiahatékonyság nemcsak pályázat és technológia kérdése - a döntő tényező a jól működő közösség.
|
|
4 400 HUF
Közületi/Társasházi szennyfogó szőnyeg több méretben
![]() Érdekel → |
|
Az Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK) Lak-Hatás és Részvétel projektje azt a kérdést járta körül, hogyan lehet a társasházakat nem csupán fizikai épületként, hanem valódi közösségként szemlélni, ahol a lakók együttműködése nemcsak a mindennapi működést könnyíti meg, hanem az előttünk álló energetikai kihívásokra is választ adhat. A kezdeményezés 2024-ben indult, és kísérleti jelleggel olyan társasházakban dolgozott, ahol a cél az volt, hogy a lakók aktívabban kapcsolódjanak egymáshoz és a ház működéséhez, különösen akkor, amikor energiahatékonyságról, felújításokról és nagyobb beruházásokról van szó. Miként válik a ház közössége cselekvőbbé? A projekt abból a felismerésből indul ki, hogy a társasházakban gyakran nem a technikai vagy pénzügyi akadályok jelentik a legnagyobb nehézséget, hanem a lakóközösség érdektelensége, a bizalmatlanság vagy a kommunikáció hiánya. Éppen ezért a közösségszervezés eszköztárát igyekeztek átültetni a társasházi környezetbe. Műhelybeszélgetések, közös gondolkodások és egy kísérleti akciókutatás segítségével azt vizsgálták, hogyan lehet elindítani egy párbeszédet a lakók között, hogyan jön létre a közös érdek felismerése, és miként válik a ház közössége cselekvőbbé. A folyamatban hangsúlyos szerepet kapott az a gondolat, hogy a társasházban élők akkor képesek érdemi döntéseket hozni közös ügyekben, ha megértik, miért fontos egy beruházás, és hogyan érinti őket a mindennapokban. A projekt tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakók sokkal nyitottabbá válnak a felújításokra, különösen az energiahatékonysági fejlesztésekre, ha nemcsak előterjesztéseket kapnak, hanem részt vesznek a tervezésben, kérdezhetnek, elmondhatják aggályaikat és javaslataikat, és látják, hogy döntéseik valóban számítanak. A lakók jobban megismerték egymást, megindulhatott egy közös helyzetfeltárás A módszertan lényege nem a gyors eredményekben, hanem a fokozatos szemléletformálásban rejlik. Az SZGK csapata azt a gyakorlatot igyekezett meghonosítani, amely során először a közös témák megtalálása történik meg, legyen az egy lehetséges felújítás, az udvar állapota vagy akár egyszerű szomszédsági problémák. Ezt követi a közös helyzetfeltárás, majd a lakók bevonásával kialakított kisebb közösségi lépések. A kísérleti társasházban már az is sokat jelentett, hogy a lakók jobban megismerték egymást, kialakult egy alapvető bizalom, és megnyíltak az informális csatornák, amelyek később a nagyobb döntések során is értékesek lettek. A társasházkezelők és közös képviselők kulcsszerepe A projekt tanulsága szerint a társasházkezelők és közös képviselők kulcsszerepet töltenek be abban, hogy egy házban meginduljon a párbeszéd. A hagyományos működésben gyakran adminisztratív és műszaki feladatokra korlátozódik a szerepük, ám ahol sikerül közösséget formálni, ott a képviselő már nem pusztán végrehajtó, hanem facilitátor, aki segít a lakóknak eligazodni, tájékozódni, és megérteni, hogy közös döntéseik hosszú távon értéket teremtenek. Egy-egy közös tájékoztató alkalom, személyesebb kommunikáció, vagy akár a lakók bevonása egy-egy előkészítő gondolkodásba jelentős lépést jelenthet a hatékonyabb együttműködés felé. A közös érdek felismerése stratégiai jelentőségű A kezdeményezésből az is kiderült, hogy a közösségi építkezés nem csupán szociális szempontból hasznos, hanem a jövő társasházi kihívásainak kezelésében is stratégiai jelentőségű. Az energiahatékonysági beruházások, a hőszigetelés vagy a fűtési rendszerek korszerűsítése nem valósítható meg tartós ellenállás mellett. Ha viszont kialakul a közös érdek felismerése, az sokszor gyorsítja és egyszerűsíti a döntéshozatalt, és csökkenti a konfliktusokat. Gyakorlati példák, módszertani elemek A projekt eredményeként készült kiadvány online elérhető, és olyan gyakorlati példákat, módszertani elemeket tartalmaz, amelyek bármely társasházkezelő számára inspirációt adhatnak. A kezdeményezés nem kész modelleket kíván átadni, hanem gondolkodást indít el arról, hogy a társasházak nem csupán ingatlanok, hanem élő közösségek, amelyek működése akkor lesz gördülékeny, ha a lakók nem elszigetelt magánszemélyként, hanem közös felelősséggel gondolkodnak saját környezetükről. A társasházi közösség aktivizálása idő- és energiaigényes folyamat, mégis megtérül. A sikeres példák azt igazolják, hogy ahol az együttműködés megindul, ott nő a bizalom, könnyebbé válik a működés, és a felújítások is reálisabb pályára kerülnek. A jövő társasházi feladatainak megoldásához nemcsak technikai és pénzügyi eszközökre lesz szükség, hanem olyan közösségi alapokra, amelyek képesek megtartani és megerősíteni a közös döntések erejét. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



Ott valósul meg a felújítás, ahol közösség is épül. A Szolidáris Gazdaság Központ kutatói egy önként jelentkező társasház közreműködésével tárták fel a ház műszaki, energetikai és közösségi fejlesztési lehetőségeit. A pilot eredménye megmutatta, hogy a társasházi energiahatékonyság nemcsak pályázat és technológia kérdése - a döntő tényező a jól működő közösség.

A 12/2026. (II. 3.) Korm. rendelet egyszeri, 30 százalékos mértékű rezsikedvezményt biztosít a lakossági fogyasztók számára a 2026. januári fűtési időszakhoz kapcsolódóan. A kedvezmény földgázra, villamos energiára és távhőre egyaránt kiterjed, de a jóváírás módja szolgáltatásonként és számlázási formánként eltér. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb gyakorlati szabályokat.
Idén hat vidéki városban és Budapesten rendezzük meg a THT éves roadshowját, a rendezvényeken a THT előfizetői díjmentesen átvehetik vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026".
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében. 
Egyszerű online jelentkezés, szaldóvédelem invertercsere esetén is, előny vidéki kistelepüléseknek és a szaldóból kiesőknek - elindult az Otthoni Energiatároló Program.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik. 
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére. 







































