Barion Pixel

Adóbevallás halasztása: fontos kérdést tisztázott a PM államtitkára

2020. május 10.
A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A változás nemcsak mintegy 600 ezer cégnek és szervezetnek jelent könnyebbséget, hanem több tízezer könyvelőnek és a könyvvizsgálóknak is. A kormány ezzel is segíteni kívánja a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat és a munkahelyek védelmét - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány a veszélyhelyzetben - az elektronikus eszközök használatát engedélyezve - egyszerűsített a cégek, szervezetek testületi üléseinek megtartására vonatkozó szabályain. Az éves beszámolók elkészítése azonban még így is jelentős adminisztrációs terhet jelent, elkészítésük és elfogadásuk, illetve a könyvelőkkel, a könyvvizsgálókkal az egyeztetés a koronavírus-járvány miatt lényegesen bonyolultabbá, nehezebbé vált. A kormány ezért döntött a határidő szeptember végéig történő elhalasztásáról - mondta Izer Norbert az MTI szerint.

Az egészségvédelmi szempontok mellett, az intézkedés gyakorlati hatása is számottevő, és nagy anyagi segítséget is jelent a cégeknek. Összességében ugyanis a Pénzügyminisztérium számítása szerint 200 milliárd forint marad négy hónappal tovább az érintetteknél - összegezett az államtitkár.

Egyszerű

Az adókönnyítő szabály rendkívül egyszerű - mondta Izer Norbert. A beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elküldeni. Az ötféle bevallás mellett a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni az államkasszába - sorolta az államtitkár.

A kedvező szabályok az eltérő üzleti éves adózókra is vonatkoznak akkor, ha a beszámoló közzétételi kötelezettségük április 22. és szeptember 30. között esedékes. A beszámoló készítési határidő maradt április 30-a, illetve május 31-e az úgynevezett közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók esetében, vagyis a tőzsdei cégeknél, a bankoknál, a biztosítóknál és a befektetési vállalkozásoknál, de nekik is elegendő szeptember 30-ig benyújtani a bevallást, illetve befizetni az adót.

Ezért lehet érdemes nem halasztani

Ugyanakkor számításaik szerint 40 ezer cégnek, amelyeknek visszajár a társasági adó, érdemes minél előbb beküldeni a bevallását - jegyezte meg az államtitkár, megjegyezve, hogy tavaly 44 ezer cég összesen 73 milliárd forint társasági adót igényelt vissza. A visszajáró összeg kiutalására vonatkozó szabály nem változott, azt az adóhivatal a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az eredeti esedékességtől számított harminc napon belül utalja ki. Így, ha egy társasági adót visszaigénylő cég május 31-én benyújtja a bevallását, akkor június 30-ig a bankszámlájára kerül a jogszerűen visszaigényelt adó összege. Ha ezt követően érkezik az adóhivatalhoz a bevallás, akkor a beérkezés napjától számítódik a 30 napos határidő - magyarázta az államtitkár.

A határidő-halasztás tehát minden joghátrányt felülír - húzta alá Izer Norbert. Így szeptember 30-ig az adóhatóság nem szabhat ki se mulasztási bírságot, se késedelmi pótlékot - részletezte az intézkedés további előnyeit az államtitkár.
napi.hu

További híreink


A társasházkezelés digitalizációja – eHÁZ 2025 2025. június 16.
A társasházkezelés évtizedeken át papíralapú nyilvántartásokra, személyes ügyintézésre és hosszadalmas adminisztrációra épült. Azonban a modern technológia fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a folyamatok gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljanak. Gosuly Jolán az eHÁZ.hu/Info Sierra Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be az eHÁZ 2025 platformot.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

Csökken a régi családi házak ára Finnországban – meglepő fordulat 2025. május 28.
A régi családi házak ára országszerte hat százalékkal csökkent Finnországban 2025 első negyedévében - derül ki a statisztikai hivatal friss adataiból. A váratlan áresést a kereslet csökkenése, a demográfiai változások és a vidéki ingatlanok iránti alacsony érdeklődés hajtja.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások