Barion Pixel

A CSOK és a babaváró hitel átalakításával lökést kaphat a társasházi lakáspiac

2023. július 25.
penz_kulcs.jpgVáltozik jövőre a CSOK és a babaváró hitel szabályozása és összege - tudtuk meg a 2023. június 22-i Kormányinfón. Ezek a gyermeket tervezők körében népszerű lakástámogatások 2024. január 1-jétől átalakulnak. Tanácsos osztani, szorozni és még most lépni annak, aki teheti!

A babaváró hitel összegének emelésére sokan vártak, ennek jövő év elejétől igénybe vehető maximális összege 10 millióról 11 millió forintra nő, cserébe viszont szigorodnak a feltételek.

Az emelés természetesen jó hír a családot tervezőknek, hiszen minden plusz jól jön, azonban annak mértéke sajnos nem arányos a támogatás bevezetése óta megnőtt ingatlanárakkal, melyek jobban megnőttek, mint maga az infláció. Sokak bánatára azonban szigorodnak az igénybevételi szabályok, mivel 2024. január 1-jétől azok a házaspárok kaphatják csak meg, ahol a feleség 30 év alatti (jelenleg a maximális korhatár 40 év). Azonban a módosítás hatályba lépése után - egy átmeneti időszakban - 2024. december 31-ig még jogosultak lesznek rá azok a hölgyek is, akik már megünnepelték a 30. születésnapjukat, de még a 41. életévüket nem töltötték be, azzal a feltétellel, ha igazolják a várandósságukat. Ennek hátterében az áll, hogy a fiatal korban való családalapításra próbálják ösztönözni a családokat, mert így több baba is beleférhet az időbe. Ez a szigorítás elsősorban a magasabb iskolai végzettségű családokat érinti majd negatívan, akik városi ingatlant szeretnének vásárolni és a hölgy harmincas, esetleg a negyvenes évei elején vállalnának csak gyermeket.

Az 5 ezer főnél nagyobb települések lakásaira igényelhető családok otthonteremtési kedvezménye, azaz elterjedt nevén a „városi CSOK" 2024. január 1-jével megszűnik. Jövőre az új lakás vásárlására, építésére fordítható „hagyományos" CSOK a preferált kistelepüléseken lévő lakások vonatkozásában lesz csak igényelhető. A Kormány azzal bízta meg a hatáskörrel rendelkező minisztériumot, hogy a nagyobb településeken új, hatékonyabb támogatási rendszert dolgozzon ki a jövőre nézve.

A CSOK új egylakásos lakóépület vásárlása vagy építése céljából igényelhető legmagasabb összege a preferált kistelepüléseken 2024. január 1-jétől:
a) egy gyermek esetén 600 ezer Ft jelenleg, de ez 1 millió forintra emelkedik
b) két gyermek esetén most 2,6 Ft, ami 4 millió forintra fog nőni
c) három vagy több gyermek esetén a jelenlegi 10 millió Ft-ot pedig 15 millió forintra tervezik emelni a Kormányinfón elhangzottak szerint.
(Bár ez a Kormányinfón így hangzott el, ugyanakkor még a régi összegek láthatóak A kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) számú kormányrendelet 12. §-ának (4) bekezdésében - a szerkesztő megjegyzése) A használt lakás vásárlásához kapcsolódó összegek módosításáról viszont nincs információ.
Jövőre megmarad a „falusi CSOK" (a használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló bővítésre, korszerűsítésre, valamint a meglévő lakás korszerűsítésére, bővítésére), melynek keretét jelentősen megemelik.

A „falusi CSOK" összegei az alábbiak szerint emelkednek a használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló bővítés, korszerűsítés esetén 2024. január 1-jétől:
a) egy gyermek esetén a jelenlegi 600 ezer forintról 1 millió forintra
b) két gyermek esetén a mostani 2,6 millió forint 4 millió forintra
c) három vagy több gyermek esetén 10 millió forintról 15 millió forintra nő a támogatás összege.
(Itt a vásárlására megállapított összeg nem haladhatja meg az igénybe vett összeg 50 százalékát.)

A meglévő lakás korszerűsítésére, bővítésére is megmarad a „falusi CSOK" és a következők szerint emelkedik 2024. január 1-jétől:
a) egy gyermek esetén a jelenlegi 300 ezer forintról
- csak bővítésére, vagy bővítésére és korszerűsítésére együtt: 600 ezer Ft-ra
- csak korszerűsítésre 500 ezer Ft-ra változik
b) két gyermek esetén 1,3 millió forintról 2 millió Ft-ra nő
c) három vagy több gyermek esetén pedig 5 millióról 7 500 000 Ft-ra emelik.

A Babaváró hitelt érintő két változás hatása hosszabb távon inkább negatív lesz a lakáspiacra nézve, hiszen eddig a többség lakáscélra fordította ezt az összeget, önerőként felhasználva azt egy lakáshitelnél. Mivel a babaváró hitelnél a jogosultak köre 2025-re jelentősen leszűkül, várhatóan kevesebb támogatást fognak majd kifolyósítani, amiből pedig várhatóan kevesebb lakást fognak vásárolni a támogatottak. Rossz hír a CSOK jelenlegi formájában történő kivezetése is a lakástámogatások rendszeréből azon lakásvásárlók számára, akik 5 ezer főnél nagyobb településeken terveztek a CSOK bevonásával vásárolni jövőre vagy azt követően (ahogy egyébként azok számára is, akik nem a 2631 db preferált kistelepülések egyikén vásárolnának jövő januártól). A jelenlegi kamatkörnyezet, inflációs adatok, a babaváró hitel szigorítása és a "városi CSOK" kivezetése hosszabb távon minden bizonnyal elnehezíti a társasházi lakások piacát a nagyobb településeken (és a nem preferált kistelepüléseken). A lakások árai itt jövő évtől ismét csökkenhetnek, amennyiben nem dolgoznak ki olyan támogatási formákat, amelyekkel be tudják tölteni a megszűnő „városi CSOK" és a szigorítás előtti Babaváró hitel által okozott űrt. (Egyelőre azonban még nem ismertek az 5 ezer fő feletti települések vonatkozásában az új támogatási lehetőségek szabályai.)
Mivel ezek a változtatások csak 2024. január 1-jén lépnek hatályba, sokan várhatóan előre hozzák majd az egyébként is tervezett lakásvásárlásukat, azaz még idén megkötik az adásvételi szerződést és igénylik hozzá a támogatást, akár egy tervezettnél nagyobb banki hitel segítségével. Tehát a támogatások utolsó félévét kihasználni igyekvők felhajtják keresletet, ez pedig az eddig kiváró taktikát alkalmazó társasházi lakáspiac élénküléséhez vezethet rövidtávon.

A preferált kistelepüléseken továbbra is elérthető „hagyományos" CSOK és „falusi CSOK" keretösszegeinek emelése pedig egyértelműen megnöveli majd az igényt a támogatás iránt. Ezzel egy alapból gyengén működő piacot próbálnak motiválni. Várhatóan ennek eredménye az lesz, hogy a munkalehetőségek szempontjából szerencsésebb preferált településeken fogják ezeket inkább igénybe venni, helyben feltornászva ezzel az árakat.

dr. Busa Kamilla Virág

További híreink


Tudatosan felkészülni: A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2026. március 19.
Felvételsorozat ötödik része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa - Dettinvest.hu

Fővárosi program segíti az idősek és fiatalok együttélését 2026. március 12.
Új kezdeményezést indított Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy egyszerre segítsen az egyedül élő időseknek és a lakhatást kereső fiataloknak. Az „Együtt, könnyebben - Megbízható Szobabérlet" program keretében olyan megoldást kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy az idősebb budapestiek otthonuk egy üres szobáját megbízható fiatal bérlőnek adják ki.

Az Európai Parlament elfogadta a lakáspiaci jelentést 2026. március 11.
A március 10-i plenáris ülésen elfogadták az Európai Unió lakhatási válságáról szóló jelentést. A dokumentum célja, hogy politikai iránymutatást adjon a tagállamoknak a megfizethető, fenntartható és megfelelő minőségű lakhatás biztosításához, miközben egyensúlyt kíván teremteni a lakhatáshoz való hozzáférés és a tulajdonjogok védelme között.

http://www.mitoe.hu
Szakaszos hitelfolyósítás az új lakásoknál – módosultak az otthonteremtési támogatások szabályai 2026. március 6.
A 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet elsősorban az újépítésű lakások vásárlásának finanszírozását érinti, különösen a CSOK Plusz hitel és a FIX 3%-os Otthon Start kölcsön igénybevételének feltételeit. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy új lakás vásárlásakor a hitelösszeg már a használatbavételi engedély kiadása előtt is folyósítható lehet.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Mit kell tennie a következő kormánynak a lakhatási válság megoldásáért? 2026. február 11.
fotó: Demeczky ÁdámMegjelent a Lakhatási Minimum a 2026-os országgyűlési választásokra. A Lakhatási Koalíció szervezetei február 10-én nagy sajtóérdeklődés mellett mutatták be a 2026-os választásokra frissített Lakhatási Minimumot. A szakpolitikai javaslatcsomagban támpontot adnak minden, az április 12-i parlamenti választáson induló jelöltnek és jelöltállító szervezetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen lakáspolitikai gondolkodás és konkrét lépések segítenek kiutat találni a jelenlegi lakhatási válságból.

Változtatási tilalmat rendelt el Újbuda 2026. január 30.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.

Új forgatókönyv kell – átalakítják a társasházi felújítások rendszerét a régióban 2026. január 28.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.

„Nem nézhetjük tétlenül” – az I. kerület egyeztetést sürget a rövidtávú lakáskiadás ügyében 2026. január 22.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.

Nem elég a támogatás – miért kell a magántőke a társasházak energetikai felújításához? 2026. január 19.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.

Újbuda az Alkotmánybírósághoz fordulhat a kiemelt beruházások miatt 2025. december 16.
Újbuda önkormányzata jogi lépések előkészítését kezdte meg a kerületben zajló nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások miatt. A városrészben 19 ilyen projekt több mint tízezer új lakás építését hozza magával, ami akár húsz-harmincezer új lakost is jelenthet, miközben a szükséges infrastruktúra nem fejlődik a növekedés ütemében.

Januártól külterületi ingatlanra is felvehető a FIX 3%-os Otthon Start hitel 2025. december 11.
Megjelent a 392/2025. (XII. 10.) Kormányrendelet, amely fontos könnyítést vezet be az Otthon Start programban elérhető FIX 3%-os lakáshitelnél. A módosítás lényege, hogy 2026. január 1-jétől nemcsak belterületi, hanem külterületi lakóházak megvásárlására is igényelhető a támogatott hitel.

Fiatalok lakhatási válsága, átalakuló európai diáklakáspiac – soha nem volt olyan nehéz, mint ma 2025. december 11.
uipi-private-student-housingA fiatal európaiak önállósodása soha nem volt olyan nehéz, mint ma. A diákotthonok és megfizethető albérletek hiánya egyre több városban válik problémává, miközben az egyetemek versenye a tehetségekért felerősíti a nyomást. Az Európai Parlament meghallgatása a fiatalok lakhatási kihívásairól és a UIPI átfogó európai tanulmánya a magánpiaci diáklakások trendjeiről ugyanarra a következtetésre jut: a jelenlegi kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel, az árak elszálltak, a piaci szereplők pedig szabályozási, gazdasági és társadalmi akadályokkal küzdenek.

Magas költségek, bizonytalan kereslet – Merre tart az építőipar? 2025. december 10.
Miközben az árak és a kereslet történelmi csúcsokat értek el, a kínálati oldal egészen más képet mutatott 2025-ben. Kevesebb lakás készült el, mint az elmúlt években, de a megkezdett építkezések és az engedélyek száma látványosan megugrott. A budapesti új építésű lakások kínálata bővül, de az árak továbbra is rendkívül magasak. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk harmadik része azt járja körbe, hogyan alkalmazkodik a fejlesztői és építőipari szektor a megváltozott környezethez.

A bérleti piac paradoxona Katalóniában: díjkorlátozás után kevesebb szerződés, magasabb árak 2025. december 5.
Friss adatok mutatják, hogy a bérleti díjak korlátozására bevezetett szabályozás nem érte el célját: rekordalacsony az új szerződések száma, miközben a lakbérek történelmi magasságokba emelkedtek.

Hogyan rendezi át az EU a lakáspolitikai játékszabályokat? – a UIPI decemberi helyzetképe 2025. december 4.
Az Európai Unió lakhatási rendszere gyorsan változik: a politikai hangsúlyok átrendeződnek, a jogi keretek újraértelmeződnek, és a fenntarthatósági elvárások is átalakulnak. Milyen következményei vannak az Európai Bíróság minimálbéres ítéletének? Milyen ajánlásai vannak a Housing Advisory Board testületének a megfizethető lakhatási kínálat bővítésére? A UIPI 2025. decemberi jelentése arról számol be, milyen irányba fordulhat a következő évtized lakáspolitikája.

Olcsó hitel, dráguló lakások – az MNB lakáspiaci jelentéséből 2025. december 3.
A lakáshitelezés 2025-ben látványosan új pályára állt. A banki kihelyezések megugrottak, a hitelösszegek nőnek, a feltételek pedig a korábbi szigor után enyhülő tendenciát mutatnak. Az Otthon Start Program elindulása érdemi fordulatot hozott a hozzáférhetőségben. Az MNB 2025. novemberi lakáspiaci jelentése alapján készült összefoglaló cikksorozatunk második része azt mutatja be, hogy a 3%-os fix kamat milyen irányba tolja a keresletet, hogyan változik a bankok hitelezési magatartása, és milyen terheket rak ez a lakosságra.

Túl bonyolult és drága – Megjelent a UIPI felmérése a lakástulajdonosok motivációiról, korlátairól és elvárásairól 2025. december 2.
A több mint ötezer-ötszáz európai ingatlantulajdonos véleményét összegző UIPI-kutatás megmutatja, hogy mivel szembesül az uniós lakosság, amikor az épületállomány energiahatékonysági átalakításáról beszélünk.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások