Barion Pixel

380 ezer lakás újulhat meg a Panel III. programban

2013. december 11.
A 2014-2020 közötti fejlesztési időszakra meghirdetett Panel III. program keretében mintegy 380 ezer panellakás energetikai korszerűsítése kezdődhet meg országszerte - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. december 10-én.

A Panel I-II. programok eredményeit is figyelembe véve így a teljes 700 ezres magyarországi panel épületállomány energiahatékonysági felújítása biztosítható lesz 2020-ig. A Panel III. végrehajtása több mint 1 millió állampolgár lakás- és életkörülményeinek javulását eredményezheti.

A fejlesztési tárca - a 320 ezer hazai panellakás felújítását befejező Panel II. program sikeres lezárásával (ehhez nemrégiben rendeltek 4,2 milliárd forintot) egyidejűleg - 2013 novemberében kezdte meg a Panel III. program előkészítését az érintett szakmai és érdekképviseleti szervezetek bevonásával. Németh Lászlóné elmondta, hogy a 380 ezer további panellakás komplex felújítását ösztönző program első üteme 2014 februárjában indul, a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia, kormány általi elfogadását követően.

A korszerűsítés a szén-dioxid kvótabevételekből finanszírozott Zöld Finanszírozási Rendszer (ZFR) keretében valósul meg. A tervek szerint 2014 második felétől a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) energetikai célú pályázati forrásainak igénybe vételére is lehetőség nyílik. A Panel III. program azon túl, hogy a hazai építőipar számára várhatóan 500 milliárd forintot meghaladó megrendelés állományt hozhat, 2020-ig hazánk teljes panel épületállományának energiahatékonysági felújítását megvalósíthatja.

A panel lakóközösségeknek szóló pályázat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a komplex felújítások lehetőleg megújuló energia felhasználásával történjenek. A programra a bürokrácia csökkenésével, a korábbinál egyszerűbben pályázhatnak majd a lakóközösségek, de az eddigi kedvező tapasztalatok alapján a kivitelezői minősítő rendszer megmarad.

Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkár szerint reális cél a legalább 40 százalékos energia-megtakarítási szint elérése, így 2020-ig közel 13 PJ energia-mérséklés valósulhat meg a program segítségével.

A hagyományos építésű házak felújításához szintén a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia elfogadása után dolgozható majd ki program - mondta Horváth Attila.

További híreink


Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény 2025. június 17.
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Pontosítások az ingatlan-nyilvántartásban – A társasházi tulajdonosokat és a hitelezőket is érinti a legújabb kormányrendelet-módosítás 2025. május 20.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtását szabályozó 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet módosítása a jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagál. A változások célja, hogy pontosabb eligazodást nyújtsanak a közös tulajdon használatának bejegyzésétől kezdve a társasházi alapító okirat módosításán át egészen a végrehajtási jogok bejegyzéséig. A módosítás egyúttal összhangot teremt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályaival is.

Lehet SZMSZ-ben szabályozni a társasházban nyíló üzleteket? - szakértőnk válaszol 2025. május 19.
Az SZMSZ-ben általános szabályokon túl van arra lehetőség, hogy a házban lévő üzletek esetében (melyek nem a társasház tulajdonában vannak) meghatározásra kerüljön, hogy pl. alkoholt is forgalmazó üzlet nem nyitható? A lakások esetében lehetséges olyan szabályt hozni, hogy airbnb-hez a közgyűlés hozzájárulása szükséges?

Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot 2025. május 14.
Már a Parlament előtt van az a jogszabálytervezet, amely új alapokra helyezheti a településkép és a közösségi érdekek védelmét. Az indítvány lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok korlátozhassák bizonyos lakóingatlanok megszerzését, illetve felléphessenek a helyi karaktert veszélyeztető beruházásokkal szemben.

Lakásszövetkezet működéséhez szükséges szabályzatok 2025. május 12.
A lakásszövetkezetben az Alapszabályon kívül csak Házirend, Tűzvédelmi Szabályzat és Kameraszabályzat van. Szükséges a működéshez ezeken kívül más szabályzatok megalkotása is? Olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Hivatalosan is meghosszabbításra került a közös képviselők regisztrációjának határideje 2025. május 12.
A május 12-i Magyar Közlönyben megjelent a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása.

Mit tartalmazzon a regisztrációs eljáráshoz szükséges jegyzőkönyv? 2025. május 9.
Mit kell pontosan tartalmaznia annak a közgyűlési határozatnak, amellyel a közös képviselő jogosult lesz regisztrálni a Földhivatalnál? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Földhivatali regisztráció – hol tartunk most? 2025. május 6.
Lejárt a korábban kiírt május 1-i határidő. A regisztrációs kötelezettség aktuális helyzetéről a THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly adott tájékoztatást.

Be kell számolnia a leköszönő közös képviselőnek? 2025. április 29.
A társasház közgyűlése 2025. január 01. hatállyal választott új közös képviselőt. A beszámoló közgyűlést, az előírt határidő tartásával, már az új közös képviselő hívja össze. A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Csak a határidő után regisztrálhatok - szakértő válaszol 2025. április 25.
Dr. Havas-Sághy GáborA Társasházam nem erősítette meg az előző közös képviselőt tisztségében, engem szeretnének megválasztani de a közös képviselő a megválasztás lehetőségét adó közgyűlés idejét nem hajlandó a regisztráció határidejének betartásához szükséges időre kiírni az idevonatkozó /30 napos/határidő törvény alapján. Így az április 30.-i határidő után tudok csak beregisztrálni. Milyen szankcióra számíthatok? Olvasói kérdésre szakértő válaszol.

Digitális állampolgárság és adatkezelés – Mit kell tudnunk ezekről a fogalmakról és a mögöttes tartalomról? 2025. április 24.
dr. Arató MárkDr. Arató Márk, a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda képviseletében tartott előadásában részletesen ismertette a digitális állampolgárság és az adatkezelés alapfogalmait, valamint a kapcsolódó jogi környezetet.

Földhivatali regisztráció: elhalasztva? 2025. április 22.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett a társasházi közös képviselők földhivatali regisztrációjának ügye: a kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet szerint 2026. október 31-ig - azaz több mint másfél évvel későbbre - tolnák ki a regisztrációs kötelezettség határidejét.

Új törvénytervezet a betelepülések szabályozására 2025. április 22.
A kormány törvénytervezetet nyújtott be a helyi önazonosság védelméről, amely a települési közösségek számára biztosítana új jogosítványokat a lakosságszám növekedésének szabályozására. A kezdeményezés alapját az Alaptörvény legutóbbi módosítása adja, amely kimondja, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való jogát.

Alaptörvénybe került a települések önvédelmi joga 2025. április 14.
jogAz Országgyűlés 2025. április 14-én elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását, amely lehetőséget biztosít a települések számára, hogy megvédjék közösségi identitásukat a túlnépesedéssel szemben.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások